Asztalitenisz olimpiai selejtező: Lovas a 16, Jakab a 32 között
A nemzetközi szövetség honlapja szerint a világranglistán 71. Lovas, aki másodikként lépett tovább a csoportjából, az ukrán Zsanna Gaponovával (113.) csapott össze az úgynevezett progresszív kieséses szakasz első fordulójában, s – ahogy Téglás Péter szövetségi kapitány az MTI-vel tudatta – négy szettben, magabiztosan nyert. Szombaton délután a viadal második kiemeltje, az orosz Anna Tyihomirova (63.) vár rá.
Jakab utolsó csoporttalálkozóján a norvég Espen Ronneberget verte meg magabiztosan, így ötösében a második helyen végzett, és szombaton ő is a 32-es kieséses táblán folytathatja a szereplését. Ellenfele egyelőre nem ismert.
Az már eldőlt, hogy egyesben csak a már korábban indulási joghoz jutott Póta Georgina és Tóth Krisztina, illetve Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám állhat majd asztalhoz Londonban, de amennyiben Lovasék sikerrel járnak a katari fővárosban, a magyar válogatottak a csapatversenyben is ott lehetnek az ötkarikás játékokon.
Alapesetben a nőknél az első hat, a férfiaknál pedig az első kilenc hely ér majd kvótát Dohában, de ezek a számok változhatnak.
| NŐK |
| A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT |
| Lovas–Gaponova (ukrán) 4:0 |
| KORÁBBAN |
| 3-AS CSOPORT |
| Lovas–Ni (moldovai) 4:0 |
| CSÜTÖRTÖKÖN |
| Lovas–Dubkova (fehérorosz) 4:0 |
| Dvorak (spanyol)–Lovas 4:0 |
| A csoport végeredménye: 1. Dvorak 3 győzelem, 2. Lovas 2, 3. Dubkova 1, 4. Ni 0 |
| FÉRFIAK |
| 16-OS CSOPORT |
| Jakab–Ronneberg (norvég) 4:0 |
| KORÁBBAN |
| Wang (lengyel)–Jakab 4:3 |
| CSÜTÖRTÖKÖN |
| Jakab–Li Chia Sheng (tajvani) 4:1 |
| Jakab–Oluyomi (nigériai) 4:0 |
| A csoport végeredménye: 1. Wang 4 győzelem, 2. Jakab 3, 3. Li 2, 4. Ronneberg 1, 5. Oluyomi 0 |








