Sportpolitika: jogerősen is pert nyert a Postás SE, döntés a kártérítésről később

2012.04.12. 16:30
Címkék
A Postás Sport Egyesület csütörtökön jogerősen is pert nyert a Róna utcai létesítmény használati jogának megállapításával kapcsolatban a Magyar Posta, a Magyar Telekom és az Antenna Hungária ellen. A Fővárosi Ítélőtáblán kihirdetett ítélet szerint bejegyezhető az egyesület használati joga az ingatlan-nyilvántartásban.

„Önálló döntés csak ezután fog születni az egyesület kártérítési igényét illetően. Ez az összeg magába kell, hogy foglalja a fenntartási, felújítási, karbantartási költségeket 2007-től a jogerős ítéletig – mondta az MTI-nek Rostás Gábor, a fővárosi klub elnöke. – Megjósolható ugyanakkor, hogy ez az összeg jelentősen nagyobb lesz, mintha peren kívül megegyeztünk volna az évek során. Sajnálatosan – elsősorban a Telekom által megbízott jogi képviselőnek köszönhetően – egyetlenegy érdemi egyeztetés ebben a tárgyban nem volt, nyilván a taktika a Postás SE gazdasági kivéreztetése volt."

A bíróság korábban arra kötelezte a cégeket, hogy 2007. április 1-jétől térítsék meg az elmaradt fenntartási költségeket.

A három társaság 2007-ben szólította fel az egyesületet, hogy december 31-ig hagyja el az ingatlant, amelynek finanszírozását csak április 1-ig vállalják. Ezután hosszú egyezkedés, majd pereskedés kezdődött, a három cég azt szerette volna elérni, hogy a nagy múltú, immár 112 éves fővárosi klub elhagyja és a jövőben ne használhassa a sporttelepet.

Az 1950-es évektől a Postás otthonának számító Róna utcai központ körül kialakult, szövevényes ügyben a bíróság 2010-ben – első fokon – azt mondta ki, hogy a Postás SE-nek nincs köze az ingatlanhoz, és el kell hagynia azt. A Fővárosi Ítélőtábla tavaly júniusban megsemmisítette az elsőfokú bíróság ítéletét, és új eljárásra utasította a hatóságot. Az első fokú, Postás SE számára kedvező ítélet októberben született meg.

Rostás jelezte, hétfőn, 15 órától sajtótájékoztatóval összekötött ünnepi fogadás lesz a Postás SE főépületében, az aulában.

Legfrissebb hírek

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
3 perce

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
20 perce

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
24 perce

La Liga: a Barca Yamal és Raphinha vezérletével fordított, újabb gólok a 2. félidőben

Spanyol labdarúgás
27 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
39 perce

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
1 órája

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gyors gólváltás után döntetlen született Szegeden

Labdarúgó NB II
2 órája