Öttusa-vk: öt magyar jutott be a női döntőbe Százhalombattán

2012.04.12. 19:07
Címkék
Kovács Sarolta, Tóth Adrienn, Gyenesei Leila, Földházi Zsófia és Cseh Krisztina személyében öt hazai résztvevője lesz a szombati női döntőnek a százhalombattai Trigránit öttusa világkupa-versenyen.

A csütörtöki selejtezőben 74-en kezdték meg a küzdelmeket három csoportban, mindegyikből az első 12 jutott tovább.

A tíz magyar közül hárman-hárman szerepeltek az A, illetve B, négyen pedig a C csoportban.

A mezőny első harmadából a tavaly egyéniben világbajnoki ezüstérmes Kovács a 11. helyen lépett tovább, de szombati szereplését nem fenyegette veszély. Kevésbé jól vívott, az úszást azonban megnyerte, így stabil pozícióból kezdhette a lövészetekkel megszakított futást. Alekszejev Tamara a 14., Szabó Noémi pedig a 23. helyen végzett, így ők kiestek.

A B-csoportból is egy hazai öttusázó biztosította helyét a döntőben: Földházi első helyet érő úszás és eredményes vívás után hatodikként futott a célba a kombinált szám végén. Zics Adrienn és Slett Emese befejezte szereplését, előbbi 24., utóbbi 25. lett.

A mezőny harmadik harmadából Gyenesei, az elmúlt évben Eb-ezüstérmes Tóth és Cseh lépett tovább a magyarok közül, Réti Anna búcsúzott a további küzdelmektől. Gyenesei úszásban második, vívásban első lett, így neki a végére alig maradt izgulni valója. Hasonlóan kedvező helyzetben, Gyenesei mögött a második helyről kezdhette meg a kombinált számot az úszásban negyedik, vívásban harmadik Tóth, aki szintén magabiztosan teljesítette csütörtöki feladatát. Cseh nem állt ennyire jól két szám után, de továbbjutó volt, s bő élcsoportos helyezését később is megőrizte. Gyenesei a harmadik, Tóth a negyedik, Cseh a 11., míg Réti a 24. pozícióban zárt.

Pénteken a férfiak selejtezőjével folytatódik a program. A döntőkre a hétvégén kerül sor.

Legfrissebb hírek

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
17 perce

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
20 perce

La Liga: a Barca Yamal és Raphinha vezérletével fordított, újabb gólok a 2. félidőben

Spanyol labdarúgás
23 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
35 perce

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
1 órája

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gyors gólváltás után döntetlen született Szegeden

Labdarúgó NB II
1 órája

Motokrossz-vb: Magyarország 2028-ban Piliscséven rendezhetne futamot

Egyéb autó-motor
3 órája