NS: tovább tart a Győr és a Debrecen versenyfutása, interjú David Careyvel - hétfő

Vágólapra másolva!
2012.04.22. 23:40
Címkék
A Nemzeti Sport hétfői számából:
  • Néhány órán át a Győr volt az NB I listavezetője, de mivel a Debrecen is győzött, visszaállt minden a 25. fordulót megelőző állapotra. A két csapat hetek óta tartó őrült versenyfutása tovább tart, sőt egyre élesedik. A Nemzeti Sport hétfői számában – amellett, hogy a két együttes mérkőzéséről részletes beszámolót olvashatnak – a két szakvezető, Kondás Elemér és Pintér Attila is elmondja véleményét, az igazán meglepővel mégis a Diósgyőr szakmai igazgatója, Szentes Lázár szolgál: „Mindenkit hülyének lehet nézni?" – teszi fel a kérdést

  • Ballábas? Jobblábas? Netán kétlábas? A futballistáknál gyakran ismétlődő kérdések ezek, az edzők számára sem mindegy, hogy az adott játékost hol tudja használni. Tény, hogy a labdarúgók többsége az erősebbnek tartott lábát favorizálja, ám David Carey sportpszichológus ezzel kapcsolatos kutatása meglepő eredményt hozott. Hogy miről is van szó pontosan, a Nemzeti Sport hétfői számából kiderül

  • Elindult a jobbhorog, és Sartison egy pillanattal később a földre került. Történt mindez a WBO nagyközépsúlyú világbajnoki övéért zajló mérkőzésen. Az ütő, azaz Balzsay Károly ugyan ekkor még nem nyugodhatott meg, de végül technikai K. O.-val megvédte világbajnoki címét. A Nemzeti Sport helyszínen lévő tudósítója a mérkőzést követően többek között arról faggatta a régi-új világbajnokot mi lehetett a döntő momentum, s hogy mikor érezte, megvan a meccs. Válaszok a Nemzeti Sport hétfői számában

  • A Győr női kézilabdacsapata megnyerte a Magyar Kupát – ebben nincs semmi meglepő. Az immár hét kupaaranyat őrző klasszis kapus, Pálinger Katalin a Békéscsaba elleni döntőben harminchárom lövést hárított, mégis szomorú volt egy kicsit: nem tudott gólt dobni, pedig az esélye megvolt rá, az egyik hétméterest ugyanis ő végezte el. A Nemzeti Sport hétfői számában többek között arról is beszél, hogy miért állt oda a büntetőhöz, hogy mit fogadott meg, s hogy a közelgő BL-döntő előtt hogyan áll az ellenfél feltérképezésével
Legfrissebb hírek

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
7 perce

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
19 perce

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
27 perce

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
1 órája

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
1 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2 órája

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2 órája
Ezek is érdekelhetik