Evezés: kétnapos nemzetközi regattát rendeznek Szegeden

2012.04.26. 12:21
Címkék
Kétnapos nemzetközi regattán mérik össze erejüket a magyar evezősök Szegeden a Maty-éri Olimpiai Központban, április utolsó hétvégéjén. A Dr. Simády Béla Emlékversenyre az eddigi nevezések alapján 19 hazai és 11 külföldi csapat jelezte részvételi szándékát. Az indulók között van az olimpiai kvótát szerzett páros: Simon Béla és Juhász Adrián is.

Dr. Simády BélaaMaty-éri olimpiai vízicentrum megálmodója és megvalósítója,korábbi sikeres sportoló. A róla elnevezett pálya 1981-ben került átadásra, ahol közel 600 magyar és jugoszláv evezős mérte össze akkor képességét. Simády Béla1978-tól a Szegedi Vízügy SE evezős szakosztályának elnöke, Szeged város evezős sportjának feltámasztója, több éven keresztül a Magyar Evezős Szövetség alelnöke volt.Az evezőstársadalom nemfeledkezettel az 1993-ban elhunyt Simády Béláról: a sportág szegedi nemzetközi versenyét róla nevezték el. A pálya bejáratánál található szobránál minden évben koszorút helyez el a szövetség a verseny nyitányaként.

Összesen 45 versenyszámban állnak rajthoz magyar, szerb, szlovák és román versenyzők. A magyaroknál és a szerbeknél a viadal egyben válogatóverseny is speciálishajóegységekre. Kormányos nélküli kettesek versenyében rajthoz áll a műtétje után először hajóba ülő Simon Béla és Juhász Adrián (Szolnoki Főiskola-Tisza Evezős Egylet) páros, akik már a londoni olimpia hevében számolnak vissza a nyitányig, amiből már kevesebb, mint 100 nap van vissza. A fiúk Londonban már az első nap vízre szállnak. Nagy küzdelem várható a könnyűsúlyú kétpárevezős versenyszámban, ahol Varga Tamás (EDF-Démász Bajai SVSC) újra harcba indul Hirling Zsolttal (Vác VEC), hogy az olimpiai pótkvalifikáción való indulás jogát kiharcolják a hazai mezőnyben. Ellenfelük a fiatal páros, Matyasovszki Dániel és Pozsár Bence (EDF-Démász SZVE) összeállítású egység, valamint Rácz Róbert és Csepregi Gábor (Danubius NHE).

Utánpótlás terén a Velencei-tavi kishajós válogatóverseny már adott egy képet a szövetségi kapitánynak, így ez a verseny az utolsó tájékoztató, illetve speciális válogató a jövő heti müncheni nemzetközi verseny előtt.

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
6 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
7 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
7 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
7 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
7 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
7 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
7 órája