Csernoviczki Éva bronzérmet szerzett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.04.26. 16:30
null
Csernoviczki Éva (jobbra) két oroszt is legyőzött a vigaszágon (Fotó: MTI)
Címkék
A 48 kg-os Csernoviczki Éva bronzérmet nyert, a 66 kg-ban címvédő Ungvári Miklós pedig ötödik lett csütörtökön a cseljabinszki cselgáncs Európa-bajnokságon, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó állomása.

A háromszoros Eb-ezüstérmes Csernoviczki a bronzéremig tartó vigaszágon Ljudmila Bogdanova után – akit karfeszítéssel győzött le – az ugyancsak orosz Natalja Kondratyevával találkozott. A mérkőzést végig a tatabányaiak büszkesége irányította, jukót érően vitte földre ellenfelét, akit kétszer intettek is, majd az egyoldalú találkozó 25 mp-cel a hivatalos idő előtt ért véget, amikor a 25 éves magyar ippont érő dobással nyert.

Ungvári a bronzért a szlovén Rok Draksiccsal szállt szembe, a meccs mindössze 71 másodpercig tartott, ekkor az Eb-harmadik rivális ippont dobott a háromszoros vb-bronzérmes magyaron, aki ezzel ötödikként zárt.

Csernoviczki az Eb előtt ötödik, Ungvári pedig a kilencedik volt az olimpiai kvalifikációs világranglistán, így eleve ötkarikás kvótát érő helyen álltak, a nőknél ugyanis súlycsoportonként a legjobb 14, a férfiaknál a legjobb 22 utazhat Londonba.

Pénteken Nagysolymosi Sándor (81 kg), Csoknyai László (81) és Gáspár Eszter (63) lép tatamira az oroszországi kontinenstornán, ahol 45 ország 379 dzsúdósa verseng.

Legfrissebb hírek

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
1 perce

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
31 perce

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
46 perce

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
58 perce

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
1 órája

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
1 órája

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2 órája

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik