Asztalitenisz: Lovas a legjobb 32 között az olimpiai selejtezőn
A Berlinben légióskodó magyar játékos második meccsén, csütörtök délelőtt a brit Joanna Parker felett diadalmaskodott magabiztosan.
A tornán mindkét nemnél 11-11 indulási jogot osztanak ki a nyári londoni játékokra. Lovas kvótaszerzése azért is lenne fontos, mert így az olimpiára már korábban kijutott Tóth Krisztinával és Póta Georginával együtt Magyarország női csapatot is indíthatna az ötkarikás versenyben.
A három férfi játékos – Kosiba Dániel, Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám – később lép asztalhoz. Ha megnyerik csütörtöki találkozójukat, ők is a legjobb 32 közé jutnak.
Szerdán és csütörtökön, a verseny első szakaszában mindkét nemnél 16 csoportban körmérkőzést vívtak-vívnak egymással a játékosok. A csoportok első két-két helyezettje jut a második szakaszba, majd a négy, egyenként nyolcfős csoportban egyenes kieséses minitornát rendeznek, s ezek győztesei péntek estére már kvótások lesznek. Szombaton újabb minitornák következnek – négy, egyenként hétfős csoportban, az előző szakasz döntőinek vesztesei csak a legjobb négy között kapcsolódnak be –, s újabb négy győztest avatnak, egyben további négy londoni induló személyére derül fény. A fennmaradó három kvótáról vasárnap, a záró napon születik döntés: 16 játékos kieséses rendszerben küzd majd, s a harmadik helyért is rendeznek mérkőzést.
| NŐK |
| F-CSOPORT |
| Lovas Petra–Joanna Parker (brit) 4–0 |
| Lovas a hármas csoport első helyezettjeként jutott tovább. |
| KÉSŐBB |
| FÉRFIAK |
| C-CSOPORT |
| Pattantyús Ádám–Lubomir Pistej (szlovák) 13.00 |
| I-CSOPORT |
| Zwickl Dániel–Kou Lei (ukrán) 14.45 |
| P-CSOPORT |
| Kosiba Dániel–Daniel Gorak (lengyel) 16.15 |





