Tömegsport: új útvonala van a vasárnapi Rotary Futófesztiválnak

2012.03.19. 09:51
Címkék
Vasárnap rendezik Debrecenben a kelet-magyarországi régió egyik legnagyobb szabadidős rendezvényét, a II. Rotary Félmaraton és Maraton futóversenyt. A 4RUN Félmaraton sorozat első állomását új útvonalra írták ki a szervezők; aki a március 12-i előnevezési határidőt lekéste, még a helyszínen regisztrálhat.

A március 25-i eseményen a maratoni és félmaratoni távok mellett az indulók negyedmaratonin és az 1912 méteres centenáriumi futáson is próbára tehetik magukat; a maratonira 2 és 5 fős váltók is jelentkezhetnek.

„A futás az előző esztendőhöz hasonlóan a debreceni Nagyerdő természetvédelmi területén, valamint a nagyerdei övezethez tartozó utcákon vezet majd keresztül, de új útvonalakon. A futás iránya az előző évinek az ellentéte lesz, a futók a Gyulai István Atlétikai Stadionból az idén a Nagyerdei körút és a Kardos Albert utca felé veszik az irányt. A maratoni távot futók 8, a félmaratonit 4, a negyedmaratonon futók 2 kört teljesítenek majd. Különlegesség, hogy a versenyzők minden körben keresztülfutnak majd a Nagyerdei Kultúrpark Vidámparkján is. Több ponton a debreceni zeneiskola növendékeinek előadása szórakoztatja majd a résztvevőket. Az Atlétikai Stadionban kiállítók és kísérőrendezvények sokasága várja az érdeklődőket. A kísérőrendezvények között szerepel többek között íjász, fafaragó, tűzoltókocsi és hőlégballon-bemutató, valamint nordic walking. Az Atlétikai Stadion épületében kap helyet az a Magyarországon egyedülállónak mondható éremkiállítás, amelyen a több száz, kizárólag futással kapcsolatos, különleges, félmaratoni, maratoni és egyéb táv teljesítésével megszerzett befutóérem és emlékérem kerül bemutatásra” – foglalta össze Tóth Csaba, a Rotary Futófesztivál főszervezője.

Az 1912 méteres Centenáriumi Futásra – amely a Debreceni Egyetem alapításának 100 éves évfordulójának alkalmából került meghatározásra – március 23-ig lehet online nevezni csapatban és egyéni távon; a helyszínen csak az egyéni kategóriához lehet csatlakozni. A csapatverseny fődíja egy defibrillátor készülék.

Versenykiírás és további információk: rotaryfelmaraton.hu

A március 25-ei debreceni rendezvény nyitánya a 4RUN utcai futóverseny-sorozatnak, a további állomásokra május 6-án Szekszárdon, majd május 27-én Keszthelyen kerül sor.

Legfrissebb hírek

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
23 perce

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
37 perce

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
42 perce

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
1 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
1 órája

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
8 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
8 órája