Öttusa: nem komoly a baj az olimpiai kvótás Kovács Sarolta térdében

2012.03.16. 17:47
Címkék
Az elvégzett vizsgálatok eddigi eredményei lapján valószínűsíthető, hogy nem komoly a térdsérülése a már olimpiai kvótás öttusázó Kovács Saroltának.

A tavaly világbajnoki ezüstérmes sportoló a múlt héten a selejtezőben visszalépett az egyesült államokbeli világkupaversenytől, mert a vívás során fájdalmat érzett a bal térdében.

„Korábban nem volt gond, az elutazás előtti napon éreztem először, hogy valami nincs rendben, aztán a selejtezőben romlott a helyzet, ezért döntöttem úgy, hogy nem folytatom” – mondta az MTI érdeklődésére Kovács Sarolta.

Az észak-karolinai Charlotte-ban rendezett idei első vk-viadalt követően hazautazott – ez az eredeti tervben is így volt –, s vizsgálatokon esett át.

„A röntgenen nem láttak semmit, és bár az MR-eredmények kiértékelése csak hétfő-keddre lesz végleges, annyit már mondtak nekem, hogy komoly elváltozás nem látszik, valószínűleg nem lesz szükség műtétre. Egyelőre pihentetnem kell a térdemet, aztán majd eldől, hogyan folytatódik a kezelés” – tette hozzá.

A közelmúltban egy másik, már kvótás öttusázónak akadt hasonló gondja. Kasza Róberten múlt csütörtökön kisebb artroszkópiás műtétet végre is hajtottak, mivel hetek óta visszatérően fájt a térde.

A vk-sorozat múlt heti első fordulóját követően ezen a héten már a második verseny zajlik, mégpedig Rio de Janeiróban.

Legfrissebb hírek

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
4 perce

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
16 perce

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
37 perce

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
6 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
7 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
7 órája

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
7 órája