Kalandsport: áprilisban Fighters' run Pósteleken, Közép-Európában először

2012.03.01. 17:26
Címkék
Közép-Európában először Pósteleken kerül sor április 29-én a Fighters' run elnevezésű kalandsport-rendezvényre, amelyen a résztvevők váratlan helyzetekben tesztelhetik saját erejüket, kitartásukat és rugalmasságukat.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a versenyt egy extrém akadálypályán rendezik, s a Fighters' run gyakorlatilag olyan, „mint a terepfutás megfűszerezve sárral, tűzzel, vízzel, falmászással és nem kevés vidámsággal”.

A 7, illetve 14 kilométeres távú, egyéniben és csapatban is teljesíthető Fighters' runon el fog indulni többek között Kammerer Zoltán olimpiai és világbajnok kajakos, Kovács Antal, olimpiai és világbajnok cselgáncsozó, Kropkó Péter 12-szeres magyar bajnok triatlonos és Braun Ákos, világ- és Európa-bajnok cselgáncsozó, a rendezvény főszervezője pedig Vozár Attila Európa-bajnoki ezüstérmes ultramaratonista, a Bécs-Budapest Szupermaraton háromszoros győztese.

Április 28-án - a Fighters' run előversenyeként - rendezik meg a „Hátamon a párom" elnevezésű eseményt, szintén a pósteleki parkerdőben.

Legfrissebb hírek

Vadvízi kajak-kenu vb: nem jutottak döntőbe a magyarok sprintben

Kajak-kenu
23 perce

Férfi vízilabda ob I: nyert a Szeged, egyenlített az 5. helyért folyó párharcban

Vízilabda
27 perce

Antonelli és a Mercedes mindenki előtt; Albon mormotával ütközött a meghosszabbított montreali edzésen

F1
37 perce

Öt magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők berni vk-viadalán

Egyéb egyéni
41 perce

Stipsicz Bence: Nagyon gyorsak az átváltások ezen a szinten, ezekre jobban kell figyelnünk!

Jégkorong
47 perce

Manuel Neuer nem védhet a Német Kupa-döntőben

Német labdarúgás
49 perce

A Honvéd szerződést bontott Feczkó Tamással – hivatalos

Labdarúgó NB I
51 perce

Lukas Podolski befejezi labdarúgó-pályafutását – hivatalos

Minden más foci
54 perce
Ezek is érdekelhetik