Golf: az iskolákban is tanulható lesz a játék, golfnapok Budapesten

2012.03.23. 14:31
Címkék
A hétvégén a budapesti MOM Park bevásárlóközpontban golfnapokat rendez a hazai szövetség. Az esemény pénteki megnyitóján elhangzott az is, hogy a jövőben számos általános iskolában is megismerhetik a fiatalok ezt a sportágat.

„A magyar golfélet szempontjából ez egy úttörő rendezvény – nyilatkozta Sugár András, a Magyar Golfszövetség elnöke. – Remélem, sok örömet tudunk szerezni mindenkinek.”

A golfnapokon az érdeklődők kilenc hazai klub standján ismerkedhetnek a 2016-os riói nyári olimpia műsorán is szereplő sportággal, emellett szimulátor és az úgynevezett SNAG-sziget (játékos, színes, könnyebb változat) segítségével minden korosztálynak lehetősége lesz kipróbálni a különböző technikájú ütéseket.

A sajtótájékoztatón az elnök elmondta, hogy hamarosan az általános iskolákban fogják népszerűsíteni a sportágat: a szövetség pályázaton nyert 30 darab SNAG-készletet, ezeket pedig országosan, a golfklubok közelében lévő intézményekben használják majd. A tervek szerint kétnapos kurzusok során készítik fel a testnevelőket, akik így majd választható szakkörök keretében oktathatják a fiatalokat.

Sugár András az MTI érdeklődésére hozzátette: reményei szerint így néhány éven belül ötezer gyermek ismerkedhet meg a golffal.

Legfrissebb hírek

Ligetvári Patrik: Megszereztük az első trófeánkat, lekerült rólunk a teher

Kézilabda
4 perce

Férfi kézilabda NB I: az előző idény legjobbjára más szerepkörben számítanak Gyöngyösön

Kézilabda
18 perce

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
37 perce

Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

Jégkorong
52 perce

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
1 órája

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
1 órája

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
1 órája

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
2 órája