Az érszűkület a mozgás és az optimizmus szűkületét is jelenti

2012.01.05. 13:38
Címkék
Egészségünk mindennél fontosabb. Ennek a mondásnak igazságtartalmát akkor hisszük el, ha már bekövetkezett a baj. Sajnos sok ember nem fordít elég figyelmet, időt egészségi állapotára.

Figyelmeztetések ellenére káros szenvedélyeknek hódolunk, amelyek romboló hatására csak akkor figyelünk fel, amikor már súlyos problémákat okoznak. A hívogató gyorséttermek állati zsírokban gazdag falatjai az szabadidő szűkössége miatt csábítóak. A folyamatos stressz hatásaként vagy megszokásból a rendszeres dohányzás egyre elterjedtebb. A mozgásszegény életmód és az ebből adódó elhízásból is kialakuló cukorbetegség népbetegségnek számít Magyarországon.

Ezek és mellettük a magas vérnyomás és koleszterinszint mind-mind károsítja szervezetünket tápanyaggal és oxigénnel ellátó ereink állapotát. Az egyre hamarabb romló memóriát, szédülést ráfogjuk a fáradságra. A végtagi hidegérzésnél, zsibbadásnál, görcsnél, fájdalom esetén, a járástávolság rövidülésénél ízületi gondra gyanakszunk. Pedig ezek a panaszok akár érszűkület eredetűek is lehetnek, ami infarktushoz, vagy végtagnál súlyos esetben amputációhoz is vezethet.

Cukorbetegeknél különösen veszélyes ez a betegség, hisz a cukor által okozott érzéketlenségből adódóan nem érzékelik úgy a sérüléseket, és nehezebben is gyógyulnak be a sebek. Könnyen fertőzéshez, üszkösödéshez vezethet. Ilyen panaszok esetén fontos mihamarabb orvoshoz fordulni.

Az érszűkület kezelésének hatékonysága annál nagyobb, minél korábbi stádiumban kezdik. Dr. Khaled Nashwan forradalmi találmányának eredményességét a betegek javulása valamint tudományosan is igazolták. A feltaláló a szervezet önregenerációját hívja segítségül a kór kezelésére. Vagyis serkenti a beszűkült érszakasz mellett áthidaló erek funkcióátvételre. A sebész feltaláló az érszűkületet kezelő Nashwan-Parasound készülékért több, mint 30 nemzetközi Nagydíjat, többek közt Taiwan Nagydíját nyerte el. A hatékony kezeléshez mindössze 20 alkalomra van szükség. A kúra minden hétköznap kb. 30 percet vesz igénybe. Teljesen fájdalom- és szövődménymentes, és ami fontos, járóbeteg-ellátásban elvégezhető.

Befagytak az árak!

A nagy érdeklődésre való tekintettel a karácsonyi akció még 1 hónapig tart. Január 31-ig a kúrát megkezdő betegek részére 20 ezer forint kedvezményt biztosítanak az alapárból a Nashwan-Parasound kezelőcentrumok.

További felvilágosítás:www.medhungary.com vagy telefonon 06-72/551-714, 06-30/249-
9289, 06-20/327-6835, 06-70/620-4121

Legfrissebb hírek

Az FTC simán megnyerte a női vízilabda ob I döntőjének első meccsét

Vízilabda
17 perce

Robbie Keane és Szerhij Rebrov is jelölt a Slovan Bratislava kispadjára

Minden más foci
27 perce

Vb 2026: „Sokkolt és lesújtott a döntés” – nagy kimaradók az angol válogatottnál

Foci vb 2026
27 perce

Vitorlázás: egy futamot sem tudtak rendezni csütörtökön az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
31 perce

Vb 2026: három újonc került be a csehek szűkítés előtt álló keretébe

Foci vb 2026
41 perce

A BVSC nyerte az első meccset a férfi vízilabda ob I bronzcsatájában

Vízilabda
51 perce

Budapest Youth Cup: az Inter, a Lazio vagy a Genk is a mezőnyben

Minden más foci
52 perce

Chema Rodríguez: Egyre inkább magyarnak érzem magam, maradni szeretnék

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik