Junior öttusa-vb: Demeter Bence negyedik, a csapat hatodik lett

MTI MTIMTI MTI
2011.11.21. 08:40
Címkék
Demeter Bence a negyedik helyen végzett a junior öttusázók Buenos Aires-i világbajnokságán. Demeter Gergely 23., Harangozó Bence pedig 36. lett. A magyar csapat hatodikként zárta a vasárnapi versenyt.

A címvédő és idén junior Európa-bajnok Demeter Bence a nemzetközi szövetség honlapja szerint közepes, 856 pontos vívással kezdett, s a 12. pozícióból kellett felzárkóznia. Úszásban ugyancsak a 12. teljesítmény volt az övé, lovaglásban azonban nem hibázott, így a lövészetekkel megszakított futást már hatodikként kezdhette meg. A kombinált számban aztán még két helyet előrelépett.

Demeter Bence az idén a felnőttek között is szép sikereket ért el, aranyérmet nyert a férfi váltóval az Európa-bajnokságon, míg a vb-n másodikként zárt a hagyományos versenyben szerepelt csapattal. Utóbbi viadalon hatodik volt egyéniben.

A tavalyi, ifjúsági olimpián negyedik Demeter Gergely, illetve Harangozó végig a mezőny második felében állt az argentínai versenyen.

A győzelmet a Demeter Bencéhez hasonlóan már a felnőttek között is számottevő eredményekkel rendelkező brit James Cooke harcolta ki annak ellenére, hogy még magyar riválisánál is lényegesen rosszabb, 736 pontos vívással indította a napot.

Szombaton Kovács Sarolta – címét megvédve – győzött a nők versenyében, Tóth Adrienn kilencedik, Földházi Zsófia pedig 16. lett. A magyar csapat bronzérmet szerzett.

EGYÉNI
1. James Cooke (brit) 5880 pont
2. Pavel Iljasenko (kazah) 5860
3. Alexander Nobis (német) 5856
4. Demeter Bence 5816
...23. Demeter Gergely 5484
...36. Harangozó Bence 4576
CSAPAT
1. Koreai Köztársaság 17 276
2. Oroszország 17096
3. Fehéroroszország 16 564
...6. Magyarország 15 876

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
3 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
3 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
3 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
3 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
3 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
3 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik