Vívó-vb: lemaradt a negyeddöntőről, messze került az olimpiától a női párbajtőrcsapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.10.16. 12:34
Címkék
Első mérkőzését megnyerte, a másodikat – a legjobb 16 között – viszont elvesztette, így nem jutott negyeddöntőbe a magyar válogatott a női párbajtőrözők vasárnapi csapatversenyében a cataniai vívó-világbajnokságon. Ezzel minimálisra csökkent az esélye arra, hogy ott legyen a jövő évi olimpián.

A Szász Emese, Antal Edina, Takács Emese, Békefi Edina összeállítású együttes előbb könnyedén győzött a kirgizek ellen, majd egyetlen tussal, ráadásban maradt alul az észtekkel szemben. A nyolcaddöntős összecsapás során szinte végig a magyaroknál volt az előny, időnként hat-hét találatnyira is nőtt a különbség, aztán a vége felé ez elkezdett csökkenni.

25-20-as vezetés után az addig eredményesen vívó Takács 8–4-re kikapott Irina Embrichtől, így az utolsó asszó – Szász és Kristina Kuusk párharca – 29–28-ról kezdődött. A továbbra is könyöksérüléssel bajlódó magyar párbajtőröző nem volt eléggé dinamikus, nem tudott kezdeményezőként fellépni, ellenfele kiegyenlített, a ráadásban pedig a győztes tust is bevitte, félig kifordult helyzetből. A találat érvényességét a magyar tábor vitatta, de a videózás után maradt az eredeti döntés (34–35).

A női párbajtőrcsapat – amely ez után legjobb esetben kilencedik lehet – eleve nem állt jól az olimpiai kvalifikációs sorozatban, s azzal, hogy lemaradt a negyeddöntőről, nem javít a helyzetén, sőt...

Innentől kezdve nagyobb esélye van annak, hogy egyéniben szerez kvótát egy vívó – normál esetben a felépülő és új erőre kapó Szász Emese, de neki sem lesz könnyű dolga a jövő év elején.

VÍVÓ-VB, NŐI PÁRBAJTŐR
A 32 KÖZÖTT
Magyarország–Kirgizisztán 45–19
(Békefi plusz 9, Takács plusz 8, Antal plusz 7, Szász plusz 2)
A 16 KÖZÖTT
Észtország–Magyarország 35–34
(Antal plusz 3, Takács 0, Szász mínusz 4, Békefi nem vívott)
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
1 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
2 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
2 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
2 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik