Vívó-vb: elődöntős a férfi párbajtőrcsapat, legyőztük a kínaiakat

Vágólapra másolva!
2011.10.15. 15:10
Címkék
Harmadik mérkőzésén is jó teljesítményt nyújtott, így bejutott az elődöntőbe a magyar férfi párbajtőr-válogatott a cataniai vívó-világbajnokságon.

Mindjárt azzal kezdődött a kínaiak elleni negyeddöntő, hogy Somfai 4:3-ra legyőzte a 2006-ban egyéni világbajnok Vang Lejt, aztán folytatódott úgy, hogy Boczkó két tust adott Csinnek és egyet sem kapott tőle. Ezután Imre megverte Lit, s ezzel az első kör után 11:6 volt az állás. A harmadik asszó közben technikai hiba miatt szünetre kényszerültek a küzdő felek, mind a négy páston állt a mérkőzés, és később is többször le kellett állni, mert hol ezzel, hol azzal adódott baj az eredményközlő rendszerben.

A magyarok továbbra is pluszokkal zártak, Somfai, Imre és Boczkó is megnyerte a következő párharcát. A lelátón örömmel nyugtázta a magyar tábor a különbség növekedését, a legnagyobb szurkoló a csapat korábbi tagja, az egyéniben 2007-ben világbajnok Kulcsár Krisztián volt. A siker kulcsát fogalmazta meg, amikor Imrének egy találata után azt kiabálta be: „ugyanilyen türelmesen, okosan".

Majdnem végig tartották is magukat ehhez a magyarok, a nyolcadik asszóban azonban Somfai beleszaladt egy adok-kapokba, 14:9-es vereséget szenvedett Litől. Zárásként Boczkó ment fel a pástra, aki Vanggal szemben taktikusan őrizte meg az előnyt, majd lefelé jövet nagyon leszúrta Somfait.

A lényeg, hogy a csapat elődöntőbe jutott, ahol a cataniai egyéni vb-győztest, illetve a pekingi olimpiai bajnokot is felvonultató olaszokon túljutó svájciakkal kell majd mérkőzni.

A magyar válogatott negyedik tagja, Szényi Péter a kínaiak ellen sem vívott.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG (CATANIA)
FÉRFI PÁRBAJTŐR, CSAPAT
A 32 között
Magyarország–Üzbegisztán 45:27
(Boczkó +8, Imre +4, Somfai +3, Szényi +3)
A 16 között:
Magyarország–Venezuela 45:23
(Boczkó +11, Imre +8, Somfai +3)
Negyeddöntő:
Franciaország–Németország 45:41
Koreai Köztársaság–Norvégia 45:33
Svájc–Olaszország 36:33
Magyarország–Kína 45:37
(Imre +6, Boczkó +5, Somfai –3)

 

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
3 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
3 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
3 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
3 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
4 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik