Vívó-vb: az ötödik helyért mérkőzhet a női tőrcsapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.10.14. 16:51
Címkék
Az olaszoktól a negyeddöntőben elszenvedett vereséget követően a magyar női tőrválogatott simán verte a kanadaiakat, így pénteki utolsó fellépésén az ötödik helyért vívhat a franciákkal a cataniai világbajnokságon.

Az észak-amerikaiak – akik a 16 között meglepetésre legyőzték az olimpiai kvalifikáció szempontjából komoly ellenfélnek számító németeket – nem fejtettek ki különösebb ellenállást, a kilenc asszóból egyet sem nyertek meg.

Knapek Edina, Varga Gabriella és Mohamed Aida is jól és eredményesen vívott. Különösebb izgalmak nélkül dőlt el ez az összecsapás, a magyarok 24 tussal bizonyultak jobbnak, míg a másik páston – a főcsarnok melletti egyik nagy sátorban – a franciák és az amerikaiak kiélezett küzdelme zajlott.

Érződött, hogy a „jól fizető” vb-n az elődöntőből kiszoruló csapatok is igyekeznek minél több pontot szerezni, hogy a selejtezős időszak végén, tavasszal kedvező pozícióban legyenek a londoni részvételt illetően.

VÍVÓ-VB, CATANIA
Női tőr, a 16 között
Magyarország–Japán 34:29
(Varga plusz 7, Mohamed plusz 4, Knapek mínusz 1, Kreiss mínusz 5)
A negyeddöntőben
Olaszország–Magyarország 45:30
(Mohamed mínusz 3, Varga mínusz 5, Kreiss mínusz 7, Knapek nem vívott)
Lengyelország–Kanada 35:23
Koreai Köztársaság–Egyesült Államok 44:34
Oroszország–Franciaország 45:42
Az 5–8. helyért
Magyarország–Kanada 45:21
(Varga plusz 11, Mohamed plusz 9, Knapek plusz 4, Kreiss Fanny nem vívott)
Franciaország–Egyesült Államok 45:39

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
5 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
5 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
5 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
5 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
5 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik