Vívó-vb: a női párbajtőrcsapat tizedik, a férfi válogatott tizenötödik

Vágólapra másolva!
2011.10.16. 18:21
Címkék
A tizedik helyen végzett a magyar válogatott a női párbajtőrözők vasárnapi csapatversenyében a cataniai vívó-világbajnokságon, míg nyolcaddöntős veresége után a két következő összecsapásán kikapott, az utolsón győzött, így a 15. helyen fejezte be szereplését a Gátai Róbert, Szabados Kristóf, Szabados Gábor, Széki Bence összeállítású magyar válogatott a férfi tőrözők vasárnapi csapatversenyében.

A Szász Emese, Antal Edina, Takács Emese, Békefi Edina, összeállítású együttes a nyolcaddöntőben az észtektől elszenvedett egytusos vereséget követően nyert a kanadaiak és az amerikaiak ellen, végül kikapott a meglepetésre alsó ágra kerülő oroszoktól. Utóbbi mérkőzésen jól tartották magukat a magyarok, olyannyira, hogy tíz másodperccel a vége előtt két tussal vezettek. Ekkor Zsivkova rohanva megszúrta Takácsot, aki a vezetést előzőleg összehozta, majd még egyet, de azt már „állj" után, mégis megadta az asszóvezető. Következett a ráadás, amelyben megint az orosz ért el találatot.

Az utolsó három összecsapáson a könyöksérüléssel bajlódó Szász Emese nem vívott.

„Az egész női verseny egy rémálom volt. Kezdődött a múlt héten azzal, hogy kiderült, Szász Emesének teniszkönyöke van. Ez olyan, mintha egy négyhengeres autóban három megyeget, a negyedik pedig egyáltalán nem – kezdte összegzését Kulcsár Győző szövetségi kapitány. – Az észtektől elszenvedett vereség életem egyik legrosszabb pillanata volt, egyszerűen nem lehet 25:20-as vezetésről négy tust elajándékozni egyetlen asszó alatt. Lehet, hogy ezen a vereségen múlik majd az olimpiai részvétel. Ami egyébként még nem úszott el, csak sokkal nehezebb lesz kiharcolni. Lesz még három csapatverseny az év elején, az egyiken négybe kellene kerülni, a másik kettőn meg ötödik-hatodik helyen végezni, s akkor még az ellenfelek eredménye is számít. Ami az egész fegyvernemet illeti, előzőleg azt mondtam, két-három érmet szeretnénk, hát ebből adott esetben egy nagyon jó Szász Emese egymaga kettőt érhet el. Végül egy jött össze, a férfi párbajtőrcsapat révén, az meg lehetett volna fényesebb is."

VÍVÓ-VB, CATANIA
NŐI PÁRBAJTŐR, A 32 között
Magyarország–Kirgizisztán 45:19
(Békefi plusz 9, Takács plusz 8, Antal plusz 7, Szász plusz 2)
A 16 között
Észtország–Magyarország 35:34
(Antal plusz 3, Takács 0, Szász mínusz 4, Békefi nem vívott)
A 9–16. helyért
Magyarország–Kanada 45:38
(Békefi plusz 5, Takács plusz 4, Antal mínusz 2, Szász nem vívott)
A 9–12. helyért
Magyarország–Egyesült Államok 45:32
(Takács plusz 10, Antal plusz 2, Békefi plusz 1, Szász nem vívott)
A 9. helyért
Oroszország–Magyarország 32:31
(Antal plusz 2, Békefi 0, Takács mínusz 3, Szász nem vívott)
FÉRFI PÁRBAJTŐR, A 32 között
Magyarország–Hongkong 45:20
(Szabados K. plusz 13, Gátai plusz 8, Szabados G. plusz 4, Széki nem vívott)
A 16 között
Japán–Magyarország 45:29
(Szabados K. mínusz 2, Gátai mínusz 4, Szabados G. mínusz 10, Széki nem vívott)
A 9–16. helyért
Egyesült Államok–Magyarország 45:38
(Szabados K. 0, Gátai mínusz 3, Széki mínusz 4, Szabados G. nem vívott)
A 13–16. helyért
Ausztria–Magyarország 42:40
(Gátai plusz 10, Szabados G. mínusz 2, Szabados K. mínusz 10, Széki nem vívott)
A 15. helyért
Magyarország–Izrael 45:27
(Szabados K. plusz 10, Gátai plusz 4, Szabados G. plusz 4, Széki nem vívott)
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
13 perce

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
13 perce

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
38 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
38 perce

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
40 perce

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
40 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik