Sportpolitika: Czene Attila a krakkói informális sportminiszteri értekezleten

MTI MTIMTI MTI
2011.10.13. 17:45
Címkék
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára is részt vesz a lengyel Európai Uniós elnökség által szervezett krakkói informális sportminiszteri értekezleten, amelyen többek között az illegális sportfogadás elleni intézkedésekről is egyeztetnek.

A NEFMI közleménye szerint a tanácskozás csütörtökön kezdődött, a sportminiszterek rögtön az első napon azt elemezték, hogy az EU-nak milyen módon kellene részt vennie a fogadási csalások elleni harcban.

Czene az egyeztetés után azt mondta, az európai országok között továbbra sem egységesek az álláspontok ebben a témában, több állam egyetért a közös uniós fellépés szükségességével, más országok ugyanakkor abban sem biztosak, hogy támogatni szeretnének-e egy közös európai megközelítést, a jogi szabályozás és az engedélyek területén ugyanis jelentős eltérés tapasztalható az EU-tagállamok között.

„Többen ismételten felhívták a figyelmet arra is, hogy a szerencsejátékok sportot érintő kérdései közül számos terület nem a sportigazgatás, hanem például az általános fogyasztóvédelem, az adó- és vámhatóság, vagy a hazai és nemzetközi bűnüldöző szervek kompetenciája" – tette hozzá az államtitkár.

Czene azt mondta, a sportminiszterek a meglévő uniós finanszírozási lehetőségek feltárása kapcsán a strukturális alapokról is tárgyaltak, e forrásokból 2014-től kezdődően – mint új uniós terület – a sport is részesedhetne, azonban az ezzel kapcsolatos nemzeti kormányzati álláspontok egyeztetése jelenleg zajlik a tagállamokban.

A csütörtöki megbeszélésen Andrulla Vasziliu, sportért is felelős európai biztos az uniós pénzügyi keretterv első verzióját ismertette, ez a 2014-2020 közötti időszak EU-költségvetését határozza meg. A NEFMI közleménye emlékeztet rá, hogy az év első felében zajlott magyar EU-elnökség utolsó napjaiban megjelent egy bizottsági költségvetési javaslat, amelynek nyomán „első alkalommal 2014-től jöhet létre uniós sportprogram, az oktatási, képzési, ifjúsági és sportügyeket magába tömörítő program alprogramjaként."

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: MTK–ZTE a nyitó forduló zárásaként

Minden más foci
1 órája

Nem változott a paksiak stílusa: támadtak és győztek; Jenson Button: A Hungaroringet sohasem fogom elfelejteni!

E-újság
1 órája

Akkreditáció nélkül – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Két paksi dupla rendel! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Littler nem kegyelmezett Gerwyn Price-nak a WMP döntőjében

Egyéb egyéni
2 órája

Szalai és Pető is duplázott, a Paks hatgólos meccsen győzte le a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2 órája

Atlétikai ob: Halász Bence ismét egyre közelebb a 82 méterhez

Atlétika
2 órája

Nem bírt az FCSB-vel a Csíkszereda; nyert első hazai meccsén a Sepsi

Minden más foci
3 órája