A szövetség úgy számol, Berkinek meglesz a kvótához kellő 85 százalék

2011.10.10. 18:20
null
Berki első helyen jutott be a lólengés szombati fináléjába (Fotó: NS-archív, Fuszek Gábor)
Címkék
A Magyar Tornaszövetség Nemzeti Sportnak adott tájékoztatása szerint Berki Krisztián pontszámai elégnek bizonyulnak az olimpiai kvótaszerzéshez, amennyiben a világ- és Európa-bajnok klasszis a dobogón végez a lólengés szombati döntőjében – melybe elsőként jutott be.

A MATSZ képviselői két számítást is elvégeztek, mindkettő szerint meglehet Berki kvótája – a jövő évi londoni játékokon való indulási jogot úgy harcolhatja ki a világbajnok, ha lovon érmet szerez, a másik két szeren – esetében nyújtón és gyűrűn – pedig az összes versenyző által elért pontszám átlagának a 85 százalékát teljesíti.

A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) még nem adott ki hivatalos számítást, és ennek kihirdetése akár a szerenkénti döntőkig (szombat-vasárnap) is csúszhat.

Berki lólengésben 15.866 ponttal az élen áll, nyújtón 12.033 pontot kapott (ezzel a 166. a szeren), gyűrűn viszont csak 10.166 pontot (211.) – ez utóbbi teszi elsősorban „rázóssá” a kvótaszerzést.

Berki vasárnap elért 15.866 pontos bemutatóját egyik riválisa sem tudta felülmúlni, s ugyancsak döntős lesz Hídvégi Vid, aki 15.266 pontot érő gyakorlatával végül a nyolcadik helyen került a szombati fináléba.

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
7 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
7 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
7 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
8 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik