A férfi párbajtőrcsapat ezüstérmes, kikapott a franciáktól

Csapatunk rendkívül magabiztosan menetelt a döntőig, az üzbégeket 45:27-re, a venezuelaiakat 45:23-ra, a negyeddöntőben a kínaiakat 45:37-re, az elődöntőben pedig a svájciakat 45:23-ra verte. A siker kulcsa a türelem volt, túl azon, hogy Imre, Boczkó és Somfai is sokkal szebben és jobban vívott, mint az egyéni versenyben. A fináléig mindig sikerült megtörni az aktuális rivális ellenállását, s az apránként, vagy gyorsan összeszedett előny birtokában egyre jobban elbizonytalanítani az ellenfelet.
A döntőben a régi rivális, egyben címvédő franciákkal találkoztak a magyarok, akik az elmúlt években legtöbbször alulmaradtak ebben a párharcban, legutóbb éppen idén, az Európa-bajnokságon. Ezúttal is így lett, bár a hetedik párharc után még a magyaroknál volt egytusnyi előny, a végén a franciák örülhettek a 45:37-es győzelemnek.
Az egyéniben is legnépesebb mezőnyt felvonultató férfi párbajtőr szakág a csapatversenyben is rekorder, annak ellenére indult 41 válogatott, hogy a londoni olimpián ez a szám nem része a programnak.
Jól szerepeltek szombaton a női kardozók is, várakozást felülmúló eredményt értek el azzal, hogy hatodikak lettek. A Benkó Réka, Várhelyi Kata, Márton Anna, Damu Dóra alkotta együttes a kanadaiak 45-:31-es és a dél-koreaiak 45:39-es legyőzése után ugyan simán, 45:29-re kikapott a többek között az egyéni arany- és bronzérmessel felálló oroszoktól, azután viszont meglepetésre 45:40-re megverte a házigazdák együttesét, majd az ötödik helyért rendezett mérkőzésen 45:26-ra vereséget szenvedett a lengyelektől.
Ebben a versenyszámban 24 csapat indult.
Vasárnap, a vb utolsó napján a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők csapatküzdelmeit rendezik.
| A 32 KÖZÖTT |
| Magyarország–Üzbegisztán 45:27 |
| (Boczkó +8, Imre +4, Somfai +3, Szényi +3) |
| A 16 KÖZÖTT |
| Magyarország–Venezuela 45:23 |
| (Boczkó +11, Imre +8, Somfai +3) |
| NEGYEDDÖNTŐ |
| Franciaország–Németország 45:41 |
| Koreai Köztársaság–Norvégia 45:33 |
| Svájc–Olaszország 36:33 |
| Magyarország–Kína 45:37 |
| (Imre +6, Boczkó +5, Somfai –3) |
| ELŐDÖNTŐ |
| Franciaország–Koreai Köztársaság 45:31 |
| Magyarország–Svájc 45:23 |
| (Boczkó +9, Imre +8, Somfai +5) |
| DÖNTŐ |
| Franciaország–Magyarország 45:37 |
| (Imre +3, Somfai –2, Boczkó –9) |
| A végeredmény: |
| 1. Franciaország (Gauthier Grumier, Jean-Michel Lucenay, Ronan Gustin, Yannick Borel) |
| 2. Magyarország (Imre Géza, Boczkó Gábor, Somfai Péter, Szényi Péter) |
| 3. Svájc (Fabia Kauter, Benjamin Steffen, Max Heinzer, Florian Staub) |





