Birkózó-vb: Sastin negyeddöntős, Sleisz kikapott, Barka kiesett

Vágólapra másolva!
2011.09.15. 14:11
Címkék
A 63 kilós Sastin Marianna nyert, így negyeddöntőbe jutott, s egyetlen sikerre került az olimpiai kvótától az isztambuli birkózó-világbajnokság csütörtöki versenynapján, míg az 59 kg-os Sleisz Gabriella kikapott.

Sastin nem könnyű ellenféllel akadt össze, mivel a 2007-ben világbajnok francia Audrey Prieto-Bokhashvilivel nézett farkasszemet, de ahogy a Vasas 28 éves birkózója mondta: „Az az 59 kg-os súlycsoportban volt, és engem még sohasem győzött le.” Most sem. Az első menet eseménytelen kétperces küzdelme után a sorsolásnak köszönhetően Sastin lett a kedvezményezett, s megragadta riválisa bal lábát, kiemelte, majd hátára vágta (3–0). A második szakaszban már Sastin bátrabban támadott: előbb lábra, de az a kísérlete még sikertelen volt, aztán egy csípődobással eldöntötte a meccset. A franciák hiába kérték az eset visszanézését, az igazolta az eredeti döntést, így Sastin kapott még egy pontot (4–0), s továbbjutott. A nyolc között az idei Ázsia-bajnokság ezüstérmese, az észak-koreai Kim Ran Mi lesz az ellenfele.

A még juniorkorú, nem olimpiai kategóriában szereplő Sleisz a hazai közönség támogatását élvező török Leyla Metinnel találkozott. Az álló harcban nem volt értékelhető akció. Elsőként Metin húzhatott golyót, hogy ki legyen a kedvezményezett, s a szerencse mellé állt, ő foghatta meg Sleisz lábát álló helyzetben. Az összekapaszkodásban kiválóan védekezett a magyar, úgy tűnt, talán ki is szabadul a fogásból, de végül Metin kitolta (0–1). A második menet hasonló forgatókönyv szerint zajlott, ismét csak meddő tusakodás folyt a szőnyegen két percig, s ezúttal Sleisz húzta ki a szőke törököt kedvezményezettnek... Bár másodjára is sokáig bírta talpon az idén Eb-5. magyar, de Metin, ha nehezen is, ledöntötte (0–1). Sleisz akkor folytathatja a vigaszágon, ha legyőzője a fináléig menetel.

Az 55 kilós Barka Emese már nem is reménykedhet a vigaszági folytatásban, ezáltal a londoni indulási jog kivívásában sem, az őt felülmúló tunéziai Marva Amri ugyanis kikapott a nyolcaddöntőben.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
16 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
16 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
16 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
17 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
17 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
17 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
18 órája
Ezek is érdekelhetik