Bácsi Péter lemaradt az éremcsatáról és a kvótáról

2011.09.14. 20:50
null
Bácsi (kékben) ígéretesen kezdett, de végül csalódnia kellett (Fotó: NS-archív)
Címkék
A 74 kilós Bácsi Péter, bár sokáig kiválóan versenyzett, a negyeddöntőben kikapott a kazah Aszhat Dilmuhamedovtól, és kiesett az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon a kötöttfogásúak harmadik, szerdai napján, amelyen két orosz és egy japán aranyérem született.

 

A 2008-ban Európa-bajnok, idén pedig ezüstérmes magyar imponáló magabiztossággal, egyaránt két menetben győzte le Ázsia két magasan jegyzett képviselőjét, majd a technikai problémákkal tarkított (tíz percig állt a küzdelem, mert minden elektronikai berendezés leállt) nyolcaddöntőben román ellenfelét is felülmúlta.

Ekkor úgy tűnt, minden adva van ahhoz, hogy az eddig szenzációsan birkózó, sok akciót megcsináló 28 éves ferencvárosi versenyző a négy között előrehozott döntőt vívjon a kétszeres címvédő török Selcuk Cebivel, de – az önhibáján kívül – hosszúra nyúlt nyolcaddöntője miatt fáradtan lépett szőnyegre következő meccsén, amelyet elvesztett. Mivel legyőzője, Dilmuhamedov kikapott Cebitől az elődöntőben, Bácsi nem került a vigaszágra, és nyolcadik helyével lemaradt az olimpiai kvótáról. Az aranyérmet végül – meglepetésre – az orosz Roman Vlaszov szerezte meg.

A kötöttfogásúak ezzel befejezték szereplésüket a vb-n, amelyen minden súlycsoportban a legjobb hat jut londoni indulási joghoz. A magyar csapat két kategóriában szerzett kvótát: a 120 kilós Deák Bárdos Mihály kedden, az 55 kilós Módos Péter pedig hétfőn lett ötödik.

Szerdán a nők is megkezdték a küzdelmeket, de a 48 és az 51 kg-os kategóriában sem volt magyar induló, előbbiben a japán Obara Szakamoto Hitomi, utóbbiban az orosz Zamira Rahmanova győzött.

Csütörtökön a nők 55 (Barka Emese), 59 (Sleisz Gabriella) és 63 kg-os (Sastin Marianna) súlycsoportjának küzdelmeivel folytatódik a vb, ebből az 59 kilósok versenye nem olimpiai szám, így abban nem lehet kvótát szerezni.

BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, ISZTAMBUL
KÖTÖTTFOGÁSÚ 74 KG (47 INDULÓ)
1. Roman Vlaszov (Oroszország)
2. Selcuk Cebi (Törökország)
3. Neven Zugaj (Horvátország) és Arszen Dzsulfalakjan (Örményország)
...8. Bácsi Péter
A DÖNTŐBEN
Vlaszov–Cebi 2:0 (1:0, 2:0)
NŐI 48 KG (40 INDULÓ)
1. Obara Szakamoto Hitomi (Japán)
2. Marija Sztadnyik (Azerbajdzsán)
3. Csao Sasa (Kína) és Zsuldiz Esimova Turtbajeva (Kazahsztán)
A DÖNTŐBEN
Obara Szakamoto–Sztadnyik 2:1 (2:3, 1:0, 1:0)
NŐI 51 KG (23 INDULÓ)
1. Zamira Rahmanova (Oroszország)
2. Otgonceceg Davaszuh (Mongólia)
3. Patimat Bagomedova (Azerbajdzsán) és Jessica MacDonald Bondy (Kanada)
A DÖNTŐBEN
Rahmanova–Davaszuh 2:1 (2:3, 5:0, 2:0)
Legfrissebb hírek

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
8 perce

Fogyatkozó előny – a Mercedes „visszavágna” Kanadában

F1
38 perce

Női kosárlabda NB I: további két légiós távozik az ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
1 órája

Manuel Neuer lesz a németek első számú kapusa a vb-n – sajtóhír

Foci vb 2026
1 órája

Gyász: elhunyt Scherer Péter színművész, a Mesél a pálya műsorvezetője

Egyéb egyéni
1 órája

Sofron István elárulta, hogyan lehet megverni a briteket

Jégkorong
1 órája

A Magyar Sport Napja: különleges esemény a hágai magyar nagykövetségen

Egyéb egyéni
1 órája

Németh Krisztián: El tudom viselni, hogy csodagyerek maradok

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik