Véres vereség a kínai kosarasok ellen

CSURKA GERGELY jelenti SencsenbőlCSURKA GERGELY jelenti Sencsenből
2011.08.21. 16:58
null
Morgen Ferdinánd jól játszott sérüléséig
Címkék
Egy kalkulálható negyedik hely – rg-csapat –, néhány további helyezés, valamint egy sajnálatos incidens miatt vereséggel végződő kosárlabda-mérkőzés a soros versenynap mérlege az Universiadén.

A nap legjobb helyezését ritmikus gimnasztika csapatunk érte el: negyedik lett az Erős Brigitta, Hercsel Flóra, Huszár Barbara, Kocsis Eszter, Sipos Nóra összeállításban szereplő együttes – az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy ebben a kategóriában négy csapat indult. Mindazonáltal dicséret illeti a lányokat, hiszen szép gyakorlatokat mutattak be, az viszont tény, a kínai, orosz, japán hármas más dimenzióban műveli ezt a sportágat. Egyéni összetettben Vass Dóra a rendkívül erős mezőny első felében, a 11. helyen zárt – az első tízből kilencen a közvetlen nemzetközi elitbe tartoznak, a dobogós Kanajeva, Dmitrijeva, Csarkasina trió alighanem a három legjobb jelenlegi rg-s.

Aerobicban a trió kategóriában lett 10. a magyar hármas – gyakorlatuk nehézségi foka miatt esélyük nemigen volt a nyolcas döntőre, a mieink szorzója 2.789, a fináléba viszont csak 3-asnál jobb mutatóval lehetett bekerülni.

Dicséretre méltó önbizalommal indult neki a diszkoszvetés fináléjának Savanyú Péter, és ha 60 méter fölé tudott volna kerülni – azaz az egyéni legjobbja közelében teljesít –, eléri a maga elé kitűzött célt (4–8. hely), így viszont a 11. helyen zárt.

Tizenharmadikként végzett szörfösünk, Cholnoky Sára – egy futam-7. hely volt a legjobbja, de mivel ő erős szélben szeret versenyezni, túl sok esélye nem volt a gyenge fuvallatok miatt többször is félbeszakított viadalon.

Kosárlabdázóink Kína ellen vívták utolsó előtti meccsüket: első nehezítés gyanánt Kovács Ákos a bemelegítés során jelezte, az előző nap megsérült csípőjét nem szeretné kockáztatni, így az első számú irányító nélkül kezdtük a találkozót. Amelyet csaknem teljes három negyeden keresztül – a hibák ellenére is – kézben tartott a magyar csapat, általában 5-9 ponttal vezetett, bár időnként feljöttek a hazaiak. Hanem a játékrész vége felé egy lepattanóért Morgen Ferdinánd három kínaival ment fel, az egyikük pedig szándékosan arcba könyökölte a tumultusban. Ez döntő momentum volt: Morgen szájából dőlt a vér, fogai csúnyán meglazultak, így mentővel azonnal kórházba kellett szállítani (sajnálatos, hogy a kanadai játékvezető csak annyit mondott: „Látom, hogy vérzik, de semmit nem láttam, mi miatt történt.“)

Nélküle (23 játszott perc alatt 14 pont, 10 lepattanó) és Kovács Ákos nélkül, Supola Zoltán és Kovács Péter vezérletével még egy ideig tartotta magát az együttes, az utolsó öt percre azonban nem maradt elég erő és figyelem, így végül a kínaiak nyertek (79–72).

Este szerencsére kiderült, hogy egy ideiglenes protézissel kellőképp megtámasztották Morgen fogait, azaz egyiket sem veszítette el. Igaz, mint mondta, nem volt éppen kellemes, amint a kórházi fogorvos cigarettafüsttől bűzlő kézzel kezdett el matatni a szájában – úgyhogy az ott kapott antibiotikumokat legott elkezdte szedni. A hátralévő két nap mindenesetre új kihívásokat tartogat a számára, hiszen fel kell fedeznie a központi étkezde hideg és pépesebb ételeit.

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
19 perce

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
22 perce

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
35 perce

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
59 perce

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
1 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik