
A nők kisöbő sportpuska számában kettős német győzelem született (Fotó: claytarget.rs)
Ha Hegyi Norbert a történtek pozitív oldalát nézi, egyéni csúcsot döntött a belgrádi sportlövő Európa-bajnokságon. Ha a negatívat, lemaradt az olimpiai kvótáról és az Eb döntőjéről. Az első 113 korongból mindössze kettőt nem lőtt szét. Az utolsó tizenkettőből ugyanannyit, így végül 121-et ért el. Volt, aki már 122-vel biztosította londoni indulását, és olyan is, aki 123-mal bekerült a fináléba.
„Elizgultam, borzasztó nagy volt rajtam a nyomás a végén. A világbajnokságon megpróbálom megszerezni a londoni kvótát" – mondta Hegyi, akinek a szeptemberi belgrádi világbajnokságon nehezebb dolga lesz, mint most volt, ugyanis akkor egy kvótát lehet szerezni a mostani öttel szemben.
Sidi Péter és Hári Péter is messze volt a döntőtől, a világ és Európa-bajnok leggyengébb számában.
Mindezek után a női puskások összetett számában sem termett sok babér a magyaroknak, Karmacsi Ildikó három körre volt a kvótától, Joó Éva és Veres Kata pedig közel sem került hozzá.
„Ennyi volt benne, le kell vonni a tanulságokat" – jellemezte az egész napot Joó Éva.
PÁL ISTVÁN jelenti Belgrádból
| FÉRFIAK | |
| KISÖBŰ SZABADPUSKA, FEKVŐ. EGYÉNI | |
| 1. Rajmond Debevec (Szlovénia) | 702 kör (az alapversenyben 598 kör) |
| 2. Artyem Kagyibekov (Oroszország) | 700 (598) |
| 3. Szergej Martyinov (Fehérorosz) | 700 (598) |
| … 57. Sidi Péter (Magyarország) | 591 |
| … 67. Hári Péter (Magyarország) | 589 |
| CSAPAT | |
| 1. Franciaország (Josselin Henry, Valerian Sauveplane, Cyril Graff) | 1789 |
| 2. Németország (Daniel Brodmeier, Henri Junghaenel) | 1783 |
| 3. Dánia (Kenneth Nielsen, Torben Grimmel, Carsten Brandt) | 1782 |
| 22. Magyarország (Sidi Péter, Hári Péter, Jákó Csaba) | 1756 |
| KORONGLÖVÉSZET. TRAP. EGYÉNI | |
| 1. Erik Varga (Szlovákia) | 147 korong (124) |
| 2. David Kostelecky (Csehország) | 146 (123) |
| 3. Bostjan Macek (Szlovénia) | 146 (124) |
| … 26. Hegyi Norbert | 121 |
| … 75. Szollár András | 112 |
| CSAPAT | |
| 1. Csehország (David Kostelecky, Jiri Gach, Jiri Liptak) | 368 |
| 2. Oroszország (Pavel Gurkin, Makszim Goszarev, Alekszej Alepov) | 368 |
| 3. Olaszország (Massimo Fabbrizi, Rodolfo Vigano, Giovanni Pellielo) | 367 |
| NŐK | |
| KISÖBŰ SPORTPUSKA, ÖSSZETETT. EGYÉNI | |
| 1. Sonja Pfeilschifter (Németország) | 685.5 kör (588) |
| 2. Barbara Lechner (Németország) | 682.7 (584 |
| 3. Ljubov Galkina (Oroszország) | 680.5 (680.5) |
| … 30. Karmacsi Ildikó (Magyarország) | 572 |
| … 44. Joó Éva (Magyarország) | 567 |
| 49. Veres Kata (Magyarország) | 565 |
| CSAPAT | |
| 1. Németország (Sonja Pfeilschifter, Barbara Lechner, Melanie Kunz) | 1743 |
| 2. Oroszország (Ljubov Galkina, Tatjana Juskova, Alena Nizskosapszkaja) | 1733 |
| 3. Franciaország (Laurence Brize, Marie-Laure Gigon, Emilie Evesque) | 1723 |
| … 13. Magyarország (Karmacsi Ildikó, Joó Éva, Veres Kata) | 1704 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







