Vitorlázás: már 34 embert mentettek ki a Kékszalag résztvevői közül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.07.15. 06:49
Címkék
Eddig hét esetben 34 embert mentettek ki a balatoni Kékszalag bajnokság vitorlásversenyzői közül az éjszaka megérkező erős szél miatt, s a vízi rendőrök közel teljes készültségben tejesítenek szolgálatot – tájékoztatta Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője a távirati irodát pénteken hajnalban.

A kapitány beszámolója szerint a csütörtök reggel indult, 48 órás tókerülő versenyt az első nap délutánjától érte el a fokozódó szél, amely éjszakára óránként 60-80 kilométerre erősödött, kihívást jelentve a rutinos vitorlázóknak is. A várható időjárásról kellő tájékoztatást kapott a versenyen elindult 588 hajó több mint 3500 főnyi legénysége. Nagyon erős vihar és zápor jelenleg nincs a térségben, mégis folyamatosan mentést kérnek a versenyzők.

A legkönnyebben felboruló hajótípusnak számító Liberák zömmel már célba értek. Borulás eddig egy esetben történt, ahol a legénység nem kívánt partra kerülni a hajója nélkül, így egyelőre győzködik őket a vízirendőrök. A Balaton 27 fokos, és a szél is kellően meleg, így kihűlés nem veszélyezteti a vízbe kerülteket. A bajba jutott hajók legénységeinek többnyire el kell magyarázni, hogy ne sodródjanak, hanem vessenek egy vagy több horgonyt, minél jobban világítsák ki magukat, így várjanak a szél csendesedésére, hacsak nem érzik magukat valamiért életveszélyben. Több mentést kérő versenyző nem képes megmondani sem a hajója GPS korordinátáit, sem azt, hogy merre jár, így nagyon nehéz megtalálni őket a sötétben, ahol a hajók fénye keveredik a parti fényekkel.

A vízi rendészet tíz hajója a teljes sötétedés óta értékmentést nem vállal, kizárólag életmentésre koncentrál. Többen sérelmezik, hogy nem partra vontatják őket, hanem csak a személyeket szállítják a legközelebbi kikötőbe, miközben a hajójukat ott kell hagyniuk a víz közepén lehorgonyozva, és kivilágítva.

„Anyagi kár biztos lesz, de reméljük emberéletet nem követel az erősen szeles időjárás" – mondta Horváth László, akinek emlékezete szerint hasonló helyzet utoljára egy évtizede történt egy Fehérszalag vitorlásversenyen, ahol szintén éjszaka csapott le az erős szél a mezőnyre.

Az MTI információi szerint a vízi mentők is folyamatosan mentenek. Ők hét hajóval vannak vízen, és őket is felborult vitorlásokhoz hívják ki.

Legfrissebb hírek

VIDEÓK: történelmien gyenge első negyed után az OKC megverte a Denvert, s egyenlített a Főcsoport-elődöntőben

Amerikai sportok
12 perce

Hétfői sportműsor: NB II, Serie A, jégkorong-vb

Birkózás
37 perce

Elégedetten hátradőlve – Cselőtei Márk publicisztikája

Bajnokok Ligája
1 órája

Értelem és érzelem – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
1 órája

Bennmaradást érhet a Nyíregyháza győzelme; bajnok a Kisvárda

E-újság
1 órája

Újabb német győzelem a mieink csoportjában a hoki-vb-n; Kanada kiütötte Lettországot

Jégkorong
1 órája

A Bilbao közelebb került a BL-induláshoz, a Betis távolabb a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az Inter nyert, a Napoli csak ikszelt – egypontosra csökkent a különbség a tabella élén!

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik