Major József Kropkó Péter nyomdokain jár

Major József jelenleg hazánk legjobbja a triatlonosok között

– Most is edzésről jött?
– Nem, ugyanis az ausztriai Klagenfurtban volt egy ironman-versenyem, és most drasztikus pihenőt tartok. A nagyatádi országos bajnokság előtt már csak nagyon kevés az idő. Kiderül, hogy százszázalékosan belevágunk-e, mert kockáztatni már nem akarunk Hawaii előtt. Érdemes megfigyelni, hogy mennyi idő után képes az ember egy verseny után teljesen kipihenve elindulni a következőn. Tehát nem szeretnénk kockáztatni, most a legfontosabb a világbajnokság. A nagyatádi versenyen mindenképpen szeretnék indulni, mivel már hatszor nyertem itt, és szeretném megvédeni a bajnoki címem, egyébként is nagyon szeretem ezt a versenyt. Ha sikerül jól végigmenni, akkor másfél-két hét az, amit a regenerálódásra, pihenésre és a felkészítő edzésekre tudok majd szánni. Utána még van nyolc hét, amiből mondjuk hat hetet keményen meg lehet nyomni, és akkor két hét pedig marad a vb-re való formába hozásra.

– Milyen volt a klagenfurti verseny?
– Nem vagyok százszázalékosan elégedett, mert helyezésben és a versenyidőben is jobbat szerettem volna elérni. Mindenképp örülök viszont, hogy ezzel a hatodik hellyel előrébb léptem a világranglistán, amelyen jelenleg a hetedik helyen állok. Az első negyvenben kell lenni július végén ahhoz, hogy az ember automatikusan tudjon indulni a hawaii világbajnokságon.

– Mennyire nehéz kijutni a vb-re?
– Akik lebonyolítják a világbajnokságot, egy új szisztémát találtak ki Az eddigi évektől eltérően a profiknak nem csupán egy versenyen kell jól szerepelniük, és ott a három-négy öt-hat kvóta közül egyet elvinni, majd ezzel regisztrálni a világbajnokágra. Most már sokkal inkább versenyzésre ösztönzik a sportolókat. Ponttáblázat alapján meg van határozva, hogy egy-egy adott versenyen mennyi pontot kapnak a helyezettek. A szerzett pontok alapján áll fel a világranglista. Jelenleg ezen vagyok a hetedik, tehát közel száz százalék, hogy hó végén benne leszek az első negyvenben. Ez az új rendszer nagyban megváltoztatta a versenyzők hozzáállását a versenyzéshez. Amerikában egész évben lehet versenyezni, és sok verseny van, ezzel szemben Európában rövid a szezon, és maximum három hónap az, ami alatt lehet pontokat gyűjteni. Összességében öt verseny az, ami beszámít ebbe a ranglistába. Tehát valaki vagy ebben a rövid európai szezonban versenyez sokat, vagy megpróbálja ezt egész évben szétosztani a versenyeit. Utóbbi esetben viszont sokat kell utazni, amelyhez persze az anyagi hátteret is meg kell teremteni. Mi is folyamatosan azon dolgozunk, hogy sikerüljön olyan szponzorokat találnunk, akik ezt biztosítani tudják.

– Nemzetközi szinten is jó bringásnak tartják. Mi a helyzet a többi számmal?
– A triatlon ugye három sportágból áll, az úszásból, a kerékpározásból és a futásból. Ha valaki figyelemmel kíséri a pályafutásom, akkor biztosan szemet szúr neki, hogy az úszás egy kicsit lassabb számom. Ezért a kerékpáron és a futásban kell egy kicsit feltornáznom magam az élmezőnybe, ami mostanában azért elég jól sikerül. Amellett, hogy próbálok úszásban is folyamatosan fejlődni, kerékpáron és futásban is speciális edzéseket kell elvégeznünk. Manapság már nem elég az, ha egy ironmanen – mint legutóbb Klagenfurtban – hegyi terepen harminckilenc-negyven kilométer per órás átlagtempót teker valaki. Most már negyvenkét-negyvenhármas átlagot kell tartani száznyolcvan kilométeren.

– Az már elég komoly sebesség, időnként a Tour de France mezőnye is lassabb ettől. Ráadásul ott, ugye, egymás mögött haladnak, ami segít.
– Aki rendszeresen kerékpározik, az azért tudja, hogy ez nem egyszerű feladat. Egyébként nagyon sok speciális edzés van éppen emiatt. Szerencsére az elmúlt években megadatott az is, hogy olyan kerékpáros technikai hátérrel bírjak, amivel meg lehettem elégedve. Partneri kapcsolatban álltam a Planet X kerékpáros céggel, majd 2009-ben az Argon-18 kerékpárjaival is versenyeztem. Ezekre az eszközökre azt szokták mondani, hogy kerékpáros űrtechnika. Full karbon kerékpárok, olyan technikai kialakításokkal, amelyet csak a profi világban – például a Tour de France időfutamain – tudunk megfigyelni. Az elmúlt két évben a Cervelo P4-es kerékpárjával versenyzem, ha ezekben a napokban az ember bekapcsolja a tévét és nézi a Tourt, akkor ezt a kerékpárt látja a Cervelo versenyzői alatt is. Most úgy néz ki, hogy augusztustól egy Swift Carbon nevezetű kerékpáros cég fog támogatni. Nagyon izgatottan várom, hogy milyen is lesz ez az új kerékpár.

– Mi kell ahhoz, hogy valaki negyven kilométer per óra feletti átlagot érjen el száznyolcvan kilométeren?
– Az általam elvégzett edzésekben vannak olyanok, amelyeknél nagyon alacsony pedálfordulatnál kell elvégezni az edzést. Ez lényegében erőfejlesztés. Lehet kombinálni a futással is, amikor például a tempófutás után kezdődik egy ilyen jellegű erősítő tekerés. Az izmokat megpróbáljuk úgy felkészíteni, hogy a négy és fél órás szakaszon – ami az ironmanen belül a kerékpározás időtartama – ne legyen probléma a terheléssel. Egy profi bringáshoz képest a kerékpáros edzéseim nem számítanak kimondottan soknak. Általában egy normális felkészülési héten olyan ötszázötven-hatszáz kilométert tekerek, egy kerékpáros pedig előfordul, hogy ezret is edz, vagy többet. De nekünk e mellé be kell építenünk még az úszó, erősítő, és futóedzéseket is.

– Mit eszik, mit iszik egy verseny közben?
– Mindig azt szoktam mondani, hogy az elvégzett edzés csak egy része a versenyre való felkészülésnek. Mellette itt van a mentális felkészülés, és persze nagyon fontos a táplálkozás is. Az úszáson az ember nem nagyon tud frissíteni abban az egy órában. A kerékpározás elején, ahogy felülök, azonnal megpróbálok valami energiapótlást végezni, vagy folyadék, vagy energiaszelet formájában. Nagyon nehéz jól megvalósítani a táplálkozást, ugyanis ahhoz hogy negyvenhármas átlagot menjen valaki, folyamatosan negyvenöt-ötven kilométer per órával kell haladnia, mert közben kanyarodni, lassítani, és fékezni is kell. Ennél a tempónál, ilyen terhelésnél, és persze ilyen magas pulzusnál az ember egyébként nem is kívánja az ételt, italt. Nehéz elfogyasztani, és nehéz megemészteni közben bármit, de éppen ezért ezt folyamatosan gyakorolni kell. Ha az ember nem eszik, akkor nagyon gyorsan kimerülnek a raktárai, és a táv második felében ez biztosan vissza fog ütni. A versenyen folyamatosan – legalább tíz percenként – energiaitalt iszom, és minden negyedórában el kell fogyasztani egy negyed, vagy fél energiaszeletet is. A szeletek mellé vizet iszok, a gyorsabb feloldódás érdekében. Vannak persze, akik ettől sokkal többet is el tudnak fogyasztani, az csak jó. Folyamatosan megpróbálok többet és többet enni, de azért nem erről vagyok híres. Az edzőm azt szokta mondani, hogy kerékpáron a maximális mennyiséget meg kell enni, mert különben futáson annyira ki lesznek ürülve az izmok, hogy nem lesz elég energia, és a maratoni távot nem lehet majd teljesíteni, vagy nem úgy, ahogy azt le kellene. Ha megnézzük a nagyobb kerékpárversenyeket a tévében, a legnagyobb profik is megpróbálnak különböző energiaszeleteket, géleket, és kiegészítőket elfogyasztani, ami alkalmassá teszi őket arra, hogy egy-egy nap végén is ott legyenek elöl. És persze arra is, hogy a következő napokban folyamatosan tudják a szükséges teljesítményt hozni. Ha az ember nem pótolja ezeket az energiákat, akkor ez esélytelen.

– Épp a legutóbbi versenyén dőlt meg az ironman világcsúcsa. Hol van a határ?
– Nagyon furcsa tendencia, hogy a hawaii világbajnokságon már nagyon rég óta nem javították meg a legjobb időt, csupán épp hogy megközelítik. Olyan ez, mint egy olimpia, vagy más sportágak világbajnokságai, mindenki taktikázik, mert a cél sokkal inkább a világbajnoki cím, és nem az időeredmény. A belga Marino Vanhoenacker a legutóbbi ausztriai versenyen ugye felállította az új rekordot hét óra negyvenöt perccel, de nem szabad figyelmen kívül venni az aktuális pálya adottságait sem. A klagenfurti ugyanis egy nagyon gyors pálya, Marino Vanhoenacker hatodszor nyert már ott, ráadásul nagyon sokat készült ezen a pályán, szinte második otthonának is tekinti a helyszínt. Ezek mind szükségesek ahhoz, hogy az ember ilyen időt tudjon teljesíteni egy adott pályán. Nagyatád és Klagenfurt például teljesen más, a domborzat a szélviszonyok miatt is.

– Sokan önt tartják Kropkó Péter utódjának. Milyen érzés?
– Kropkó Péter volt hazánkban az úttörője a nemzetközi triatlonnak, illetőleg az ironmannek. Nagyon sajnálom azt, hogy amikor én 2004–2005-ben elkezdtem a nemzetközi porondon is megmutatni magam, ő már visszavonult. Amikor a világ élmezőnyében versenyzett, akkor ez egy nagyon nagy újdonság volt Magyarországon, mert ez egy új sportág volt idehaza. Nagyon sokan megismerték a nevét, és nagyon sok olyan eredménye volt, amely ehhez hozzásegítette. Igen, többen mondták már, hogy az ő nyomdokaiban járva versenyzem. Számomra ez egy pozitív jelzés. Mivel a triatlon három sportnak az ötvözete, ezért azt gondolom, hogy ennél jobbat ki sem lehet találni. Én mind a három sportágat nagyon szeretem magában is, de úgy gondolom, hogy a triatlon szépsége éppen az, hogy ezt a hármat egyszerre, egymás után kell űzni. Persze éppen ez jelenti a nehézségét is. Minden sportolni vágyó embernek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki a triatlont. Az utóbbi tíz évben a nemzetközi versenyek mellett mindig preferáltam a magyar bajnokságot is, mert ez nagyon sokat jelent nekem. Az elmúlt hat évben, sorozatban sikerült megnyernem a magyar bajnokságot, igaz ez nem volt egyszerű feladat. Bízom abban, hogy egyre többen megismernek engem is, és általam a triatlont, illetve a triatlon speciális, hosszú távú változatát, magát az ironmant is.

– Mennyire megterhelő mindez?
– Ha valaki a világ élmezőnyével akar versenyezni, akkor ez tényleg nagy áldozatokkal jár. Mind anyagilag, mind emberileg. A családom ilyen szempontból egy kicsit megsínyli, mivel az edzőtáborok és versenyek miatt nagyon ritkán tudok velük találkozni, és hazamenni. Viszont abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy barátnőm – Kővári Luca – próbál az edzéseken kívüli minden egyéb dolgaimban segíteni, akár a menedzselésben és a marketingben is. Ő is triatlonozik, nem profi szinten versenyez, de nagyon sok edzést és versenyt együtt teszünk meg. Ez nagyban megkönnyíti a mindennapjainkat. A versenyekre és edzőtáborokba való utazást csak úgy szokták megfogalmazni, hogy az ember vándorcirkusz jelleggel utazgat. Bízom benne hogy a jövőben is sikerül úgy kialakítanunk a versenyeket és felkészüléseket, hogy zökkenőmentesen menjenek ezek a dolgok. Ehhez mindenképpen arra van szükség, hogy megfelelő szponzori háttere legyen az embernek, Magyarországon ez elég nehéz. De ezt gondom, hogy az elért jó eredmények egy idő után ilyen szempontból is kamatoznak majd.

– Láttuk a Tour bukásait. Mennyire veszélyes az, ha valaki sokat edz országúton?
– Sokszor szóba kerülnek a kerékpáros és triatlonos balesetek. Nekem is számtalan olyan ismerősöm van, aki ilyen balesetet szenvedett, illetve 2009 augusztusában Arizonában nekem is volt egy ilyen találkozásom, amikor egy terepjáró bekanyarodott elém, úgy, hogy negyvenöt-ötvenes tempóban haladtam. Több csont, és bordatörésem is volt, ráadásul szeparálódott a bal vállam, magyarul: kiugrott a csont. Végül nem lett maradandó következménye, egy-két esztétikai dologtól eltekintve. A baleset után másfél-két hónappal már indultam Arizonában, de megpróbáltam minél előbb folytatni a versenyzést. Ez is olyan, mint a Formula–1. Ha egy baleset után nem száll vissza az ember a kocsiba a lehető leggyorsabban, akkor már nem is fog, mert mindig ez a baleset lebeg majd a szeme előtt. Így voltam ezzel én is, mert amint már lehetett, elkezdtem edzeni, és versenyezni is. Sok helyen kerékpározom, Amerikában, Európában, és Magyarországon is. Vannak olyan helyek, ahol tekintettel vannak a kerékpárosokra, de sajnos Magyarországon a közlekedési kultúra és a morál olyan, hogy nagyon nehezen tolerálja azokat, akik kerékpárral szeretnének az egyik helyről a másikra eljutni az úttesten. Ha az ember ott végzi el a kerékpáros edzéseit, – ami gyakorlatilag ugyanolyan munka, mint amikor valaki bemegy dolgozni –, az még nehezebb. De valahogy azért mindenhol meg lehet találni azokat az útvonalakat, ahol egy kicsit kisebb az esélye egy ilyen balesetnek. Reméljük, hogy az autósok is egyre figyelmesebbek lesznek.

– Mikor kezdte el a triatlont, és meddig lehet ezt még csinálni?
– Hét-nyolc éve kezdtem el az ironmannel profi szinten foglalkozni, és akkor próbáltam meg nemzetközi szinten is megméretni magam. Összességében már huszonkét-huszonhárom éve űzöm ezt a sportot. Most harminckét éves vagyok, és a nemzetközi tendenciát is figyelembe véve még olyan nyolc-tíz évet szeretnék ebben a közegben, ebben a sportágban profiként eltölteni. Ehhez persze az kell, hogy az embert ne akadályozza semmilyen sérülés, olyan probléma, ami a heti harmincöt-negyven órás edzésmennyiségnél már könnyen jelentkezhet.

– Meg is lehet ebből élni?
– Őszintén szólva, azt kell mondanom, hogy elég nehéz ebből megélni. A nemzetközi versenyek és főként a hazaiak díjazása nem igazán vetekszik a profi autóverseny, vagy a tenisz pénzdíjaival. Ha valaki egy nemzetközi versenyen az első háromban, vagy esetleg ötben-hatban ér be a profik között, akkor annyi pénzt tud szerezni, ami nagyjából fedezi a költségeit. Mindenképp arra van szüksége a versenyzőnek, hogy olyan partnert, vagy partnereket találjon, akik látnak fantáziát a dologban, és egy bizonyos terméket reklámoznak az adott sportolóval. Ebben az esetben a szponzorok nagyban elő tudják segíteni azt, hogy valaki fedezni tudja az utazások, versenyek és a mindennapi élet költségeit. Ha ez teljesül, akkor esetleg az a pénzt, amit a versenyző vért izzadva megkeres a viadalokon, félre tudja tenni, és így egy pici alapot talán tud teremteni a jövőjének. Szponzori háttér nélkül folyamatosan feléli az ember azt, amit keres. Ehhez mindenképpen támogatói háttér szükséges. Én annak örülök, hogy azt csinálhatom, amit szeretnék. Arra persze mindenképpen szükség van, hogy az ember olyan egzisztenciális alapot teremtsen akár a sporton kívül, hogy negyven-negyvenkét éves korára ne kelljen majd nulláról kezdenie.

– Ki tervezi az edzéseit?
– Idehaza Zakariás Géza, az edzésterveimet viszont Sergio Borges írja, aki San Diego-ban élő online triatlonos edző. Van harmincöt-negyven versenyzője, és folyamatosan elérhető. Amit ő végez, az egy nagyon bonyolult és összetett feladat egyébként. Interneten keresztül kommunikálunk, viszont ha Amerikában vagyok, akkor személyesen végezzük az edzéseket. Ebben az évben legalább másfél hónapot szeretnénk így együtt dolgozni a világbajnokság előtt, hogy a lehető legtöbbet ki tudjam hozni magamból. A profik mellett sok amatőrnek is ír edzésterveket, akik fizetnek ezért, és lényegében ebből él. Idehaza az amatőr versenyzők esetében még talán nincs meg ennek ennyire a kultúrája, de azt látom, hogy egyre többen vannak már idehaza is, akik ezzel próbálkoznak.

– Milyen lesz az újabb nagyatádi ironman?
– Egyre nagyobb létszámú versenyző indul, csaknem ötszáz egyéni, és hétszáz váltóember. A nagyatádi verseny a magyar triatlonos társadalomban nagyon nagy esemény. Köszönhetjük ezt a főszervezőnek, ifjabb Herr Gyulának, aki nagyon a lelkén viseli a sorsát. Nagyon sok olyan fiatal versenyző van, aki már tapasztalatot szerzett az olimpiai távú versenyzésben, és onnan fejlődik tovább a hosszútáv felé, vagy esetleg már egyből a hosszú távú verseny az, ahol szeretné magát megméretni – ami szerintem jó. Nagyon sok elvégzett edzésre és versenytapasztalatra van szükség, hogy valaki azt mondja, megpróbálkozik egy hazai bajnokság után nemzetközi versenyekkel is. Nagyon jó látni a törzsgárdát, és hogy mellette az indulók fele első bálozó, így mindig felfrissül, és megújul a társaság.