Szumó: 19 érmet szereztek a magyarok az utánpótlás Eb-n

Vágólapra másolva!
2011.06.03. 12:02
Címkék
A magyarok 4 aranyat, 5 ezüstöt és 10 bronzot nyertek az ukrajnai Luckban megrendezett utánpótlás szumó Európa-bajnokságon.

Az U12-es korosztályban Pataki Sámuel, az U14-ben Lajsz Patrik, míg az U18-asoknál Sárosi János szerzett aranyérmet, emellett az U18-as fiúcsapat is Eb-győztes lett.

A sportágban az utóbbi időben több sikert is elkönyvelhettek a magyar versenyzők és sportvezetők. Felnőtt szumósaink rendre jól szerepelnek a világversenyeken, közben Kollárik Mihályt megválasztották az európai szövetség elnökének, Magyarország pedig elnyerte a 2012-es Európa-bajnokság rendezési jogát.

Legfrissebb hírek

Serie A: Höjlund duplájával nápolyi siker Cremonában

Olasz labdarúgás
8 perce

Gyász: meghalt a legendás testnevelő tanár, Somfai Csaba

Egyéb egyéni
14 perce

A leedsi gólgép ezúttal is a kapuba talált, döntetlent játszott egymással a két feljutó

Angol labdarúgás
20 perce

Alpesisí-vk: Tóth Zita nem jutott be a második futamba Semmeringben

Téli sportok
25 perce

Idő előtt távozik a Győri ETO irányítója – sajtóhír

Kézilabda
1 órája

Megvan Mozambik első győzelme az Afrika-kupán, Gabon volt az áldozat

Minden más foci
1 órája

Nkunku duplázott, győzelmi kényszerbe hozta városi riválisát a Milan

Olasz labdarúgás
2 órája

„Talán még jobban örültem Fetter Erik győzelmének, mint ő”

Kerékpár
2 órája
Ezek is érdekelhetik