Birkózás: meghalt Pércsi József, a sportág jeles alakja

Vágólapra másolva!
2011.06.03. 12:09
Címkék
Meghalt Pércsi József „Betyár", a magyar birkózás jeles egyénisége, aki az 1972. évi müncheni olimpián kötöttfogásban, a 90 kg-ban a negyedik helyen végzett. A Bp. Honvéd színeiben hatszor nyert egyéni, tizenegyszer pedig csapatbajnokságot. Március 19-én volt hatvankilenc éves. Temetésének időpontja bizonytalan.

Földesen született, akárcsak a szabadfogású Európa-bajnok Gál Henrik. 1967-ben szerezte meg az első bajnoki címét, de ugyanabban az évben Sillai László világbajnok lett, és ez hosszú időre eldöntötte a válogatottság kérdését. Így viszonylag későn, huszonkilenc évesen, az újoncokkal teli kötöttfogású csapat tagjaként mutatkozott be az első világversenyén, az 1971-es szófiai vb-n, ahol ötödik lett.

A következő évben éremesélyesként utazott a müncheni olimpiára, ott azonban „baleset" érte. Varga Jánost botrányos körülmények között leléptették a nyugatnémet Veil ellen, és a paprikás hangulat kibillentette lelki egyensúlyából a lengyel Kwiecinski ellen szőnyegre készülő magyart. Kikapott, s ezen eldőlt a bronzérem sorsa.

Az 1973-as a helsinki Európa-bajnokságon a sors már az elején összehozta a korszak két legjobbjával, a szovjet Rezancevvel és a bolgár Nikolovval, s egy győzelemmel kiesett. 1974-ben búcsúzott a nemzetközi mezőnytől: a katowicei világbajnokságon előbb a későbbi bronzérmes, a román Monea verte meg, majd megint Nikolov.

Itthon egyéni bajnokságot nyert 1967-ben, 1969-ben, majd 1971-től négy éven át. A Bp. Honvédbannégyszer kötöttfogású, hétszer szabadfogású csapatbajnok volt.Dolgozott edzőként a klubjában, de családi gondjai aláásták az egészségét. Teljesen visszavonultan élt. Földesen díszpolgárrá akarták választani, de nem vállalta.

Legfrissebb hírek

Serie A: Höjlund duplájával nápolyi siker Cremonában

Olasz labdarúgás
7 perce

Gyász: meghalt a legendás testnevelő tanár, Somfai Csaba

Egyéb egyéni
14 perce

A leedsi gólgép ezúttal is a kapuba talált, döntetlent játszott egymással a két feljutó

Angol labdarúgás
19 perce

Alpesisí-vk: Tóth Zita nem jutott be a második futamba Semmeringben

Téli sportok
24 perce

Idő előtt távozik a Győri ETO irányítója – sajtóhír

Kézilabda
1 órája

Megvan Mozambik első győzelme az Afrika-kupán, Gabon volt az áldozat

Minden más foci
1 órája

Nkunku duplázott, győzelmi kényszerbe hozta városi riválisát a Milan

Olasz labdarúgás
2 órája

„Talán még jobban örültem Fetter Erik győzelmének, mint ő”

Kerékpár
2 órája
Ezek is érdekelhetik