Sportpolitika: kormánybiztos felügyeli a sportlétesítmény-fejlesztést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.19. 11:07
Címkék
Vígh László személyében a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztost nevezett ki a kormány.

Az idei, 52. számú Magyar Közlönyben olvasható, Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt határozat szerint a megbízatás május 1-jétől 2013. április 30-ig terjedő időtartamra szól.

Vígh László feladata az, hogy „a hazai sportingatlan-infrastruktúra fejlesztése, ezáltal a verseny-, utánpótlás- és szabadidősport számára magasabb színvonalú sportszolgáltatások nyújtása, valamint az olimpiai felkészülés sportszakmai feltételeinek megfelelő biztosítása érdekében” koordinálja az állami tulajdonban álló sportcélú ingatlanokat, illetve a részben vagy egészben állami támogatásból megvalósuló egyéb tulajdonban álló ingatlanokat érintő sportcélú fejlesztési, felújítási és üzemeltetési feladatokat, azok végrehajtását ellenőrizze.

A kormánybiztos kiemelt feladata a debreceni Nagyerdei Stadion, valamint a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciós programjának összehangolása, koordinálása, ellenőrzése. Ugyancsak kiemelt feladatként ellátja „a beruházásokkal érintett állami sportcélú ingatlanok – különös tekintettel az olimpiai központokra és az egyéb stratégiai szerepet ellátó sportlétesítményekre – vagyonkezelését, üzemeltetését, hasznosítását, fejlesztését és felújítását alaptevékenységként ellátó Nemzeti Sportközpontok vezetését, a vezetéssel kapcsolatos szervezési, tervezési, igazgatási, gazdálkodási feladatokat, gyakorolja a Nemzeti Sportközpontok közalkalmazottai felett a munkáltatói jogokat”.

A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja, feladata ellátásáért a miniszterelnöknek felelős.

Legfrissebb hírek

Varga Ádám rajtot rontott, az utolsó 150 méteren hínár ragadt a hajójára, így is első idővel középdöntős a vb-n

Kajak-kenu
13 perce

A Fehérvár vezetőedzője valami olyasmit érne el, amit eddig nem sikerült

Jégkorong
14 perce

Itt a vége: Jackson és Nkunku is kimaradt a Chelsea keretéből

Angol labdarúgás
35 perce

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik