Öttusa-vk: Demeter Bence bronzérmes a csengtui versenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.29. 14:25
Címkék
Kiegyensúlyozott versenyzéssel Demeter Bence a harmadik helyen végzett vasárnap az öttusázók kínai világkupa-fordulóján, Csengtuban. Kasza Róbert 16., Tibolya Péter 22. lett. Győzött a dél-koreai Li Csun Huan, az ezüstérem pedig a tavaly világbajnok orosz Szergej Karjakinnak jutott.

„Nyolcszázharminckét pontos vívással kezdett Bence, ami ebben a mezőnyben értékes eredmény, mert körbeverés alakult ki. Ezután jól úszott, hibátlanul lovagolt, végül pedig csinált egy jó kombinált számot: a hetedik helyről lépett előre dobogós pozícióba” – értékelt az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

Demeter az idén kiegyensúlyozottan szerepel, három vk-viadalon háromszor került fináléba, és mindháromszor a döntős mezőny első felében végzett. Kasza és Tibolya eredményével kapcsolatban a szakvezető azt emelte ki, hogy ők nyolcszáz pont alatt maradtak vívásban, ez pedig kevés volt ahhoz, hogy később jó helyre kerüljenek.

A pénteki selejtezőben három csoportban zajlottak a küzdelmek a tavalyi világbajnokságra épülő sportközpontban, és a 84 fős mezőny mindhárom harmadából a legjobb 12 került a fináléba.

Szombaton a nők döntőjét bonyolították le: Gyenesei Leila az ötödik, Kovács Sarolta a hatodik, Tóth Adrienn pedig a 13. helyen végzett.

A vk-sorozat február végén az egyesült államokbeli Palm Springsben kezdődött, ahol a 2009-ben világbajnok Marosi Ádám ezüstérmet nyert. A Kairóba tervezett márciusi versenyt az ottani feszült politikai helyzet miatt törölték. Áprilisban Sassari volt a házigazda, a szardíniai viadalon Marosi győzött. Három hete Százhalombattán találkoztak a legjobb öttusázók, most pedig a kínai viadalon gyűjthették pontjaikat azok, akiknek erre még szükségük volt. A szériát lezáró világkupadöntőt – amelyen a két győztes olimpiai kvótához jut – július második hétvégéjén rendezik Londonban.

ÖTTUSA
CSENGTUI VILÁGKUPA, FÉRFIDÖNTŐ
1. Li Csun Huan (dél-koreai) 5780 pont
2. Szergej Karjakin (orosz) 5756
3. Demeter Bence 5748
…16. Kasza Róbert 5560
…22. Tibolya Péter 5456

Legfrissebb hírek

Erste Liga: hosszabbításban győzött az Újpest és a DVTK is

Jégkorong
5 perce

Gyorssakk-vb: Carlsen nyert a nyílt kategóriában, a kínai Csu a nőknél

Egyéb egyéni
32 perce

Idén is teremtornával emlékeztek Lázár Bencére

Magyar válogatott
44 perce

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
45 perce

A Tottenham két vereség után nyerte meg a londoni rangadót

Angol labdarúgás
1 órája

Férfi kosár NB I: fordulatos rangadót nyert meg a Szolnok Kaposváron

Kosárlabda
1 órája

Darts: Rob Cross lenullázta Damon Hetát; Anderson döntő szettben ment tovább

Egyéb egyéni
3 órája

Serie A: Höjlund duplájával nápolyi siker Cremonában

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik