Öttusa: több mint száz résztvevő az ifjúságiak Európa-bajnokságán

MTI MTIMTI MTI
2011.05.31. 15:53
Címkék
Augusztus első hetében, 3-tól 7-ig rendezik meg Székesfehérvárott az ifjúsági korú öttusázók Európa-bajnokságát, amelyen az előzetes nevezések alapján mintegy húsz ország 100-120 versenyzője szerepel.

A kontinensviadal előkészületeiről tartott keddi sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere elmondta, a hagyományok miatt is örül annak, hogy újabb rangos öttusaversenyt fogadhat a város, majd hozzátette: az Alba Volán SC már többször bizonyította, hogy remek versenyszervező, így biztos abban, hogy turisztikai látványosság is lesz egyben az Eb.

Lang Liza, a hazai sportági szövetség főtitkára azt emelte ki, hogy az idei magyarországi öttusaversenyek közül egyet mindenképpen Székesfehérvárnak szerettek volna adni.

Lang Liza, a hazai sportági szövetség főtitkára azt emelte ki, hogy az idei magyarországi öttusaversenyek közül egyet mindenképpen Székesfehérvárnak szerettek volna adni.

A tavalyi junior-világbajnokság szervezését méltatta, és a kiváló eredményekre – Demeter Bence és Kovács Sarolta egyéni győzelmére, illetve a női csapat második helyére – emlékeztetett Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány, majd közölte, hogy a válogatóversenyek alapján Földházi Zsófia, Földházi Anita, Józan Brigitta, Zics Adrienn, Hada Noémi, valamint Lukács Levente, Klis Krisztián, Fröhlich Tamás, Stróbl Krisztián és Horváth Norbert indulhat az Eb-n.

A vívást a Köfém-csarnokban, az úszást a városi uszodában, a kombinált számot pedig a Bregyó Közi Sportcentrumban rendezik. Az még nem dőlt el, hogy lövészetben lézerfegyvert vagy hagyományos pisztolyt használnak-e.

Korponai István, az Alba Volán SC szakmai igazgatója arról is beszélt, hogy a klub felnőttversenyzői az olimpiai részvételért küzdenek, egyúttal reményét fejezte ki, hogy Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Demeter Bence indulhat majd kvótaszerző versenyeken. A múlt heti kínai világkupán Demeter harmadik, Gyenesei ötödik, Kovács pedig hatodik volt.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
2 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
3 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
3 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
3 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
3 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
3 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik