Nagy Sportágválasztó: több mint 15 ezer látogató volt Budapesten

Vágólapra másolva!
2011.05.30. 14:12
Címkék
Május 27-én, pénteken 9 órakor nyitotta meg kapuit a VIII. Budapesti Nagy Sportágválasztó, amelyet a hagyományoknak megfelelően ezúttal is kétnaposra szerveztek. Az első napon több mint hétezer látogatót fogadtak, szombaton a szeles, hideg, esős időjárás ellenére pedig majd’ nyolcezret.

A Merkapt Maraton Sportközpontban megtartott, ezúttal is ingyenesen látogatható sportrendezvényen csaknem száz kipróbálható sportág várta az érdeklődőket, és bár a pénteki verőfényes napsütése után szombaton, a már hagyományosnak mondható viharos eső is megérkezett, ismét hatalmas sikert aratott a rendezvény.

Neves sportszemélyiségekből tehát az idén sem volt hiány, a VIII. Budapesti Nagy Sportágválasztó vendége volt Tápai Szabina, Csabai Edvin, Horváth Csaba, Kiss Dániel, Gyulai Márton, Iliász Nikolasz, Rippel Ferenc és Rippel Viktor, Drávucz Rita, Kozmann György, Körmendi Petra, Majoross István, Michelisz Norbert, Mohamed Aida, Kropkó Péter, Kelemen Balázs, Dragóner Attila, Pulai Imre, Szuper Levente, Majoross Gergely, Jánosi Csaba, Borbás Gergely, Buruczki Szilárd, Demcsák Zsuzsa, Rácz Félix, Szilágyi Áron, Talmácsi Gábor, Hadfi Dániel, Zala György, Kovács Attila, Koleszár Balázs, Szabó Barbara, Holecz Krisztián, Nagy Zoltán.

A szombati napon két sorsolásra is sor került, amelyen a látogatók regisztrációs szelvényük, illetve pontgyűjtő füzetük leadásával vehettek részt. 13 órakor Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere és Radványi Gábor, sportért felelős alpolgármester közreműködésével zajlott az esemény, 16 órától pedig Hadfi Dániel, Zala György, Kelemen Balázs és a Merkapt Kft. képviseletében a két ügyvezető, Halgas Csaba és Szemán Róbert segédkezett a szervezőknek a sorsoláson, amelyen mindkét alkalommal rengeteg sportos ajándékcsomag talált gazdára.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: hosszabbításban győzött az Újpest és a DVTK is

Jégkorong
7 perce

Gyorssakk-vb: Carlsen nyert a nyílt kategóriában, a kínai Csu a nőknél

Egyéb egyéni
33 perce

Idén is teremtornával emlékeztek Lázár Bencére

Magyar válogatott
45 perce

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
47 perce

A Tottenham két vereség után nyerte meg a londoni rangadót

Angol labdarúgás
1 órája

Férfi kosár NB I: fordulatos rangadót nyert meg a Szolnok Kaposváron

Kosárlabda
1 órája

Darts: Rob Cross lenullázta Damon Hetát; Anderson döntő szettben ment tovább

Egyéb egyéni
3 órája

Serie A: Höjlund duplájával nápolyi siker Cremonában

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik