London 2012: Tóth és Póta - megvan az olimpiai kvóta

MTI MTIMTI MTI
2011.05.16. 10:46
null
Póta Georgina második olimpiájára készül<br />(Fotó: Czagány Balázs)
Címkék
A hétfőn nyilvánosságra kerülő világranglista alapján biztossá vált, hogy Tóth Krisztina és Póta Georgina indulhat a jövő évi londoni olimpia asztalitenisz-tornáján.

A nemzetközi sportági szövetség legfrissebb rangsorában előbbi 35., utóbbi pedig 40., de mivel országonként és nemenként csak 28 játékos juthatott most részvételi joghoz, az ötkarikás rangsorban Tóth a 19., Póta pedig a 22., azaz mindketten kvótát szereztek.

Tóth pályafutása ötödik, míg Póta második olimpiájára készülhet.

Ahhoz, hogy a magyar nők csapatban is résztvevői lehessenek a londoni játékoknak, a későbbiekben Lovas Petrának (a világranglista jelenlegi 51. helyezettjének) is kvótához kell jutnia, de ő egyesben már biztosan nem indulhat. A részvételi jog kiharcolására két lehetősége lesz - csakúgy, mint a magyar férfi játékosoknak -: jövő tavasszal előbb Luxembourgban rendezik az európai, majd Katarban a végső, úgynevezett világ selejtezőt.

Az olimpiai indulók női 28-as listáján Tóth a második, Póta pedig a negyedik legjobb európai születésű játékos, mivel Németországot, Ausztriát, Lengyelországot, Hollandiát, Törökországot, Franciaországot és Luxemburgot is honosított ázsiai asztaliteniszező képviseli. Tóthnál csak a fehérorosz Viktorija Pavlovics (16.), Pótánál még a román Daniela Dodean (20.) van előkelőbb helyen a rangsorban az öreg kontinensen születettek közül.

A férfiaknál sokkal kevésbé jellemző az ilyen mértékű honosítás, a 28 ötkarikás résztvevő között csak az osztrák Chen Weixing a kivétel.

Legfrissebb hírek

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
10 perce

Joggal dühöng az Arsenal? – „A VAR-nak ki sem kellett volna hívnia a játékvezetőt”

Bajnokok Ligája
12 perce

Gazdag Dániel remek távoli gólt szerzett, negyeddöntős a Columbus a US Open-kupában

Légiósok
40 perce

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
1 órája

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
1 órája

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
1 órája

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
8 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik