Birkózó Eb: Kozák István elődöntős, Kiss Balázs a nyolc között

MTI MTIMTI MTI
2011.04.03. 16:15
Címkék
Tovább menetelnek a magyarok vasárnap, a dortmundi birkózó Európa-bajnokság utolsó napján. Az újonc Kozák István bejutott a kötöttfogásúak 60 kg-os kategóriájának elődöntőjébe, míg a 96 kg-ban érdekelt Kiss Balázs újabb sikerével már negyeddöntős.

A mindössze 20 éves Kozák finn riválisának legyőzését követően jutott a nyolc közé, ahol a számottevő eredménnyel nem rendelkező Aljakszandr Zabahonszki várt rá. A meccs első menetét Kozák egy szép pörgetéssel nyerte 2–0-ra, a másodikban viszont rosszul védekezett térdelőhelyzetben, s ezt riválisa jól használta ki, kétszer megpörgette (0–4), így következhetett a harmadik két perc.

A döntő periódusban másfél perc eredménytelen küzdelmet követően a fehérorosz választhatott, s ő azt kérte, hogy a magyar térdeljen, ám számítása nem jött be, mert Kozák ezúttal sokkal jobban védte pörgetési kísérleteit, és élete első felnőtt világversenyén bejutott az elődöntőbe.

A doppingeltiltása után most visszatérő Kiss Balázs a hazaiak kedvencével, Mirko Englichhel csapott össze a negyeddöntőért. A meccsen a 2009-ben világbajnok magyar nem adott esélyt riválisának, az első két percet egy szép akcióval, a másodikat pedig szép védekezéssel hozta. Az elődöntőbe jutásért fehérorosz Cimafej Dzejnyicsenka vár rá.

A 74 kg-os Bácsi Péter már korábban a nyolc közé jutott.

Legfrissebb hírek

Hetedik lett a férfiváltó a rövid pályás gyorskorcsolya vk-n

Téli sportok
8 perce

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
13 perce

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vígasztalta

Spanyol labdarúgás
17 perce

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
25 perce

Alexander Zverev a 30. világelső a férfiaknál

Tenisz
44 perce

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
1 órája

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
1 órája

Bódog Tamás: Nem szégyen kikapni Újpesten, de nem jó érzés

Labdarúgó NB I
1 órája