Sportújságírás: Pajor-Gyulai László maradt az MSÚSZ elnöke

2011.03.05. 12:52
Címkék
A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) mai tisztújító közgyűlésén ismét Pajor-Gyulai Lászlót választotta meg elnöknek.
A Magyar Sportújságírók Szövetsége szombat délelőtt a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dísztermében tartotta tisztújító közgyűlését, amelyen a Nemzeti Sport korábbi munkatársát, a tisztséget 2007 januárja óta betöltő Pajor-Gyulai Lászlót újabb négyéves ciklusra elnöknek választották.


A szövetség tagjai az elnök mellett több tisztségviselőt, az elnökség tagjait is megválasztották a mai közgyűlésen. A testületbe bekerült a Nemzeti Sport három munkatársa, Csillag Péter, Szabó Miklós és Sz. Nagy Tamás is.
A szövetség tagjai az elnök mellett több tisztségviselőt, az elnökség tagjait is megválasztották a mai közgyűlésen. A testületbe bekerült a Nemzeti Sport három munkatársa, Csillag Péter, Szabó Miklós és Sz. Nagy Tamás is.

A ma megválasztott tisztségviselőkön és a két regionális alelnökön kívül Dobor Dezső (nemzetközi alelnök) és Novotny Zoltán (örökös tiszteletbeli elnök) tagja még az MSÚSZ elnökségének.

AZ MSÚSZ MEGVÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐI
Elnök: Pajor-Gyulai László
Első alelnök: Riskó Géza
Általános alelnök: Lantos Gábor
Főtitkár: Ambrus Gábor
Titkár: Dénes Tamás
Pénztárnok: Erdélyi Mariann
Elnökségi tagok: Csillag Péter, Deák Horváth Péter, Fekete Zsuzsa, Szabó Miklós, Sz. Nagy Tamás, Szöllősi György
A korábban megválasztott regionális alelnökök: Gelei József, Rónai Gábor

 

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
1 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
2 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
2 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2 órája