Asztalitenisz ob: nem jutott a négy közé a címvédő Póta, Li Bin duó

2011.03.05. 18:19
Címkék
Egyetlen meglepő eredményt hozott a szombati nyitó nap az asztaliteniszezők Kecskeméten zajló 94. országos bajnokságán, az azonban vaskos volt: a női párosok között címvédő Póta Georgina, Li Bin duónak nem sikerült bejutnia a legjobb négy közé.

A tavaly győztes kettőst a Varga Tímea, Nagyváradi Mercédesz páros búcsúztatta a negyeddöntőben 3–2-vel. Utóbbi a Braun Éva, Kertai Rita duóval csap majd össze a vasárnapi elődöntőben, míg a másik ágon Lovas Petra, Pergel Szandra–Molnár Zita, Madarász Dóra csatát rendeznek.

A férfiak hasonló versenyszámában az első négy kiemelt került a legjobb négy közé: Jakab János és Kosiba Dániel Fazekas Péterrel és Kriston Dániellel, Varga Sándor és Pattantyús Ádám pedig Zombori Dáviddal és Nagy Krisztiánnal néz majd farkasszemet a folytatásban.

A férfiak hasonló versenyszámában az első négy kiemelt került a legjobb négy közé: Jakab János és Kosiba Dániel Fazekas Péterrel és Kriston Dániellel, Varga Sándor és Pattantyús Ádám pedig Zombori Dáviddal és Nagy Krisztiánnal néz majd farkasszemet a folytatásban.

Az egyes szombati selejtezője nem hozott váratlan eredményeket.

Az Univer Kupáért kiírt ob-n egyesben mindkét nemnél 200, párosban pedig 100 ezer forintot ér az elsőség.

ASZTALITENISZ OB
A vasárnapi program:
10.00: női egyes, férfi egyes főtábla
15.00: női, férfi páros elődöntő
15.00: női, férfi egyes elődöntő
16:15: női, férfi páros döntő
17.00: női, férfi egyes döntő
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
2 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
2 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
2 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
2 órája