Vívó ob: az MTK és a Honvéd győzött a tőrcsapatok versenyében

MTI MTIMTI MTI
2010.12.14. 16:14
Címkék
A férfiak között az MTK, a nőknél pedig – címét megvédve – a BHSE nyerte meg  a tőrcsapatok keddi versenyét a vívók budapesti országos bajnokságának negyedik napján.

Mindkét mezőnyben a tavalyi döntősök jutottak el ezúttal is a fináléig, de amíg a férfiaknál változott a sorrend, addig a nőknél megint a több válogatottal felálló Honvéd bizonyult a legjobbnak.

Az MTK–Csata férfidöntőben majdnem a végéig kiélezett volt a küzdelem, csupán az utolsó párban, Gátai Róbert és Berjozkin Anton asszójában nőtt jelentősre a különbség. A BHSE–Törekvés női fináléban a Honvéd könnyedén győzött.

Múlt szombaton és vasárnap a párbajtőrözők versenyeit rendezték, hétfőn a tőrözők egyéni küzdelmei zajlottak, szombaton és vasárnap pedig a kardozók lépnek majd pástra az Angyalföldi Sportközpontban.   

A bajnokság lebonyolítása mellett a szövetségnek jelenleg a szövetségi kapitányok kiválasztásával is foglalkoznia kell. Eldőlt, hogy az elnökségi ülés – melyen a döntések várhatóan megszületnek – csütörtök délután lesz. Egyelőre az biztos, hogy a párbajtőrözőket továbbra is Kulcsár Győző irányítja, a kard és a tőr szakág élére pedig – különböző felállásokban, feladatokkal – Kovács Tamás, Pézsa Tibor, Szabó Bence, illetve Kamuti Jenő és Kulcsár Győző neve vetődött fel.

VÍVÓ OB 
FÉRFIAK
ELŐDÖNTŐ
Csata I.–UTE I. 45:33
MTK I. –Törekvés I. 45:27
A 3. HELYÉRT
UTE I. –Törekvés I. 45:37
DÖNTŐ
MTK I. –Csata I. 45:33
A végeredmény: 1. MTK I. (Gátai Róbert, Mazza Lorenzo, Széki Bence, Szerémi András), 2. Csata I. (Berjozkin Anton, Szabados Gábor, Szabados Kristóf, Steiner Dániel), 3. UTE I.(Bíró Péter, Csák Attila, Györgyi Antal, Sajó Dániel)
NŐK
ELŐDÖNTŐ
BHSE–UTE 45:21
Törekvés–MTK I. 45:24
3. HELYÉRT
UTE–MTK I. 39:31
DÖNTŐ
BHSE–Törekvés 45:34
A végeredmény: 1. BHSE (Berta Adrienn, Knapek Edina, Varga Gabriella, Varga Katalin), 2. Törekvés (Batár Borbála, Faragó Fruzsina, Mohamed Aida, Varga Zsófia), 3. UTE (Bíró Fanni, Kreiss Fanny, Tóth Anna, Gólya Fruzsina)

 

Legfrissebb hírek

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
1 perce

Curling vegyes páros vb: magyar siker a csehek ellen

Téli sportok
23 perce

Kikapott a világbajnok görögöktől a világkupára készülő magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
27 perce

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
39 perce

Serie A: AC Milan–Juventus

Olasz labdarúgás
51 perce

La Liga: kieső helyen maradt a Sevilla

Spanyol labdarúgás
54 perce

Női kosárlabda NB I: kiesett az élvonalból a Szigetszentmiklós

Kosárlabda
55 perce

A Torino tíz perc alatt felállt az Inter ellen, és elnapolta a bajnokavatást

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik