Öttusa: a vb- és Eb-győztes Zadnieprovskis visszavonult

MTI MTIMTI MTI
2010.12.18. 08:21
Címkék
Befejezte sportkarrierjét, és szándéka szerint politikusként folytatja Andrejus Zadnieprovskis, a litvánok olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok öttusázója.

„Alaposan átgondoltam a dolgot, úgy döntöttem, kipróbálom magam a politikai pályán: elindulok a februári helyhatósági választásokon. Eljött az idő elköszönni az öttusától, de remélem, sportbéli tapasztalataimat az új területen is hasznosítani tudom, persze ez a választások eredményétől is függ" – jelentette ki pénteken újságíróknak a 36 évesen visszavonult sportoló.

Elmondta, hogy pályafutása befejezésén már a 2008-as, számára bronzérmet hozó pekingi olimpia után elgondolkodott súlyos térdsérülése miatt, de az orvosok és a speciális edzésmódszer együttesen hozzásegítették, hogy két évvel meghosszabbíthassa karrierjét.

„Fiatalabb már nem leszek, ideje váltanom, úgy érzem, amit akartam, a sportban elértem" – jelentette ki Zadnieprovskis, aki 2000-ben és 2004-ben nyert egyéni világbajnokságot, Eb-n 2001-ben állhatott a dobogó legmagasabb fokára, a pekingi bronza előtt pedig 2004-ben, Athénban volt második olimpián.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
5 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
5 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
6 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
6 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
6 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
6 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
6 órája