Öttusa-vb: két szám után hetedik a magyar vegyes páros

MTI MTIMTI MTI
2010.09.05. 09:45
Címkék
A hetedik helyen áll két szám után a Pataki Viktória, Németh Róbert páros a csengtui öttusa-világbajnokság vasárnapi váltóversenyében, melyet vegyes csapatokkal rendeznek.


A magyarok a vívást a kilencedik helyen fejezték be a 19 kettőst felvonultató mezőnyben, de ponthátrányuk az úszás előtt harmadik dél-koreaiakkal szemben csak 56 pont volt, azaz nem tűnt reménytelennek a felzárkózás. A versenyzők két tusra vívtak, összesen 72 győzelmet lehetett aratni, 50-ért járt az 1000 pont, de ezt senki sem érte el.
A magyarok a vívást a kilencedik helyen fejezték be a 19 kettőst felvonultató mezőnyben, de ponthátrányuk az úszás előtt harmadik dél-koreaiakkal szemben csak 56 pont volt, azaz nem tűnt reménytelennek a felzárkózás. A versenyzők két tusra vívtak, összesen 72 győzelmet lehetett aratni, 50-ért járt az 1000 pont, de ezt senki sem érte el.

A magyarok 38/34-gyel, 832 ponttal zártak. Pataki nagyon eredményesen vívott, 23 asszóját megnyerte és csak 13-at vesztett el, ennél az egész mezőnyben – a férfiakat is beleszámítva – csupán négyen teljesítettek jobban, egyformán egy győzelemmel többet begyűjtve. Németh viszont sok pontot hagyott a páston, 15/21-gyel fejezte be a számot.

Az élen a lettek (46/26, 944) álltak ekkor, őket a lengyelek (44/28, 904) és a dél-koreaiak (42/30, 888) követték.

A mezőny rövid pihenőt és némi energiafelvételt követően átvonult a csarnok másik felébe, a 2x100 méteres úszóváltóra. Ezen a rövid távon – ahogy az várható volt – nem alakultak ki nagy különbségek, így nem is lehetett jelentőset ugrani. Pataki és Németh 2:00.44 perces eredménnyel (1356 pont) negyedik lett ebben a számban, mindössze három századdal lemaradva az egyiptomiaktól (2:00.41, 1356). Ugyanebben a futamban, a harmadikban, amely a legjobbaké volt, még a dél-koreaiak (1:58.27, 1384) és az ukránok (1:59.10, 1372) kerültek a magyarok elé.

Összesítésben az első kilenc helyezett között nincs 100 pontnyi különbség, ami nagyon kevés, figyelembe véve, hogy jön a kiszámíthatatlan lovaglás a vegyes lóállománnyal, majd pedig a szintén rizikós kombinált versenyszám.

 

ÖTTUSA-VB
VEGYES CSAPATOK, AZ ÁLLÁS KÉT SZÁM UTÁN
1. Dél-Korea 2272 pont
2. Lengyelország 2252
3. Ukrajna 2246
4. Lettország 2240
5. Egyiptom 2218
6. Litvánia 2206
7. Magyarország 2188

 

Legfrissebb hírek

„Az utolsó tánc, ahogyan mondani szokták” – Giroud hosszabbított Lille-ben

Francia labdarúgás
22 perce

MotoGP: csak pozitív visszajelzéseket kaptak a balatoni futam szervezői

Egyéb autó-motor
26 perce

Nem jött össze a szabadkártya, a mieink már biztosan lemaradnak a férfi kézi-vb-ről – távol került az olimpia is

Kézilabda
40 perce

Ökölvívóedzésekkel is támogatja a hátrányos helyzetű településeken élő fiatalokat az Álombajnokság 2.0 – Videó

Egyéb egyéni
46 perce

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
1 órája

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik