Mind a négy magyar döntős a női versenyben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.02. 12:17
null
<p>Gyeneseinek (balra) lendületesebben </p><p>kellett futnia a biztos döntős helyért. </p>
Címkék
Mind a n&eacute;gy magyar indul&oacute; &ndash; Kov&aacute;cs Sarolta, Gyenesei Leila, T&oacute;th Adrienn &eacute;s Pataki Vikt&oacute;ria is &ndash; ott lehet a k&iacute;nai &ouml;ttusa-vil&aacute;gbajnoks&aacute;g hagyom&aacute;nyos női verseny&eacute;nek szombati d&ouml;ntőj&eacute;ben.

A B-csoportba besorolt Tóth Adriennért és az egyéni induló Pataki Viktóriáért nem igazán kellett izgulni a csütörtöki selejtezőben, mert a várakozásnak megfelelő úszásuk után mindketten kiválóan szerepeltek vívásban – előbbi első, utóbbi harmadik lett a jól fizető második számban –, így a lövészettel kombinált futást a második, illetve harmadik helyről kezdhették meg abban a megnyugtató tudatban, hogy a 28 főből 18 továbbjut. Végül utóbbi másodikként, előbbi hetedikként fejezte be a napot.

A korábban kezdő A-csoportban viszont a vívás a magyar versenyzők – Kovács Sarolta és Gyenesei Leila –, valamint edzőik számára is megterhelőbb volt. Sok munka feküdt abban, hogy a rossz rajt után 13/14-es, illetve 12/15-ös győzelem/vereség mutatóval zárjon a két magyar lány. Mivel azonban mindketten a legjobb úszók közé tartoznak, és ezt most is bizonyították, a kombinált szám előtt már nem volt ok a nyugtalanságra. Kovács nem is bízott semmit a véletlenre, három jó sorozattal, erőkímélő futással kilencedikként végzett. Gyenesei ugyanakkor az első és a harmadik sorozatában a kelleténél több időt töltött a lőállásban, így neki lendületesebben kellett futnia, végül 16. lett a mezőnynek ebben a részében, amelyben ugyancsak 18 versenyző jutott tovább a 28-ból.

„Ma olyan jól szerepeltek a lányok, hogy mind a négyen simán kerültek döntőbe” – foglalta össze a napot az MTI-nek lényegre törően Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

Pénteken a férfiak fináléját rendezik, többek között a címvédő Marosi Ádámmal, valamint Kasza Róberttel és Németh Róberttel a mezőnyben. A magyarok mellett az olaszok, a csehek, a litvánok és a dél-koreaiak lesznek ott a legjobbak között teljes csapattal.

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
8 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
8 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
8 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
9 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
10 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
11 órája
Ezek is érdekelhetik