Búvárúszás: nem bírta tovább - elhunyt Savanya Norbert

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
2010.09.18. 10:15
Címkék
Tragikus körülmények között, 34 éves korában elhunyt Savanya Norbert tízszeres világbajnok búvárúszó, aki jogász diplomát szerzett, de sportvezetőként és oktatóként is tevékenykedett.

Most már elmondhatom, hiszen túl vagy a nehezén, s odaátról tekintesz vissza: sokat nevettem rajtad, helyesebben nem rajtad, hanem a Rólad megjelent híren.
Most már elmondhatom, hiszen túl vagy a nehezén, s odaátról tekintesz vissza: sokat nevettem rajtad, helyesebben nem rajtad, hanem a Rólad megjelent híren.

Sok-sok esztendővel ezelőtt a Népsport címlapon hozta a következő szenzációt: Savanya Norbertről beszél egész Kína! Elolvastam legalább tizenötször a mondatot, s magam elé képzeltem a kínai hétköznapokat, az utcán rohanó, munkába igyekvő embereket, akik Rólad beszélgetnek.

A magyar búvárúszó-világbajnokról.

Akkoriban még nem ismertelek, és bevallom, a búvárúszásról is csak annyit tudtam, hogy nem szárazföldi sportág. Így aztán fogalmam sem lehetett róla, mekkora sztár lettél világbajnokként Kínában.

De látod, megint nosztalgiázunk. Mint annyiszor a közelmúltban. Amikor már szinte rendszeres kapcsolatba kerültünk, Te ügyvédként dolgoztál, s egy ideig a Vasast képviselted. Nem sokkal azután írhattam Rólad azt az oldalas cikket, az első sikertelen öngyilkosságodat követően. Nem értettem, mi lakozik Benned, nem tudtam, milyen démonokkal harcolsz, csak azt láttam, hogy bajban vagy.

Ha tehetném, most megkérdezném: miért nem békéltél meg a sorssal? De már késő, a sokadik próbálkozásod, hogy elvesd magadtól az életet, csütörtökön tökéletesen sikerült.

Fiatalemberként léptél le az élet forgószínpadáról, és én tudom, hisz' elég jól megismertelek, hogy pénteken, vasárnap vagy jövő hét kedden másként döntenél, hogy ragaszkodnál a nyirkos, esős, cúgos hétköznapokhoz, a rosszkedvű hajnalokhoz vagy az alkoholszagú éjszakákhoz.

Hogy a sokadik pillanatnyi rövidzárlat okozta a vesztedet.

Sportoló voltál, ügyvéd lettél, sikeres emberként éltél.

Most pedig újra a mélybe szállsz.

Immár örökre.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
3 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
3 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
3 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
3 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
4 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
4 órája