Öttusa Eb: három magyar döntőbe került, de az érem oda

2010.07.16. 17:26
Címkék
Marosi Ádám, Kasza Róbert és Németh Róbert is bejutott ugyan a döntőbe a debreceni öttusa Eb-n, ám sajnos ez nem sikerült Tibolya Péternek.
A férfiak selejtezőjében a mieink a vívás és az úszás után továbbjutó helyen, az élmezőnyben voltak, az A csoportban Marosi Ádám a 2., Tibolya Péter a 13. pozíciót foglalta el, míg a B jelű mezőnyben Kasza Róbert a 4., míg az egyéni induló Németh Róbert (akinek a teljesítménye nem számít bele a

csapatversenybe) a 15. helyen állt. Miután mindkét csoportból a legjobb 18 került a vasárnapi, 36-os döntőbe, bizakodva lehetett várni a kombinált számot (futás és lövészet), ám nem lehetett teljes az örömünk.

A világbajnok Marosi ugyan hírnevéhez méltón megnyerte az A csoport küzdelmeit, és abszolút magabiztosan lett finalista, ám Tibolyának nem sikerült bejutni a legjobbak közé, csoportjában csak a 20. lett. Így aztán férfi csapatban a mieink nem lehetnek ott a dobogón, hiszen többek között a litvánoknak, az olaszoknak, a németeknek, a cseheknek és az oroszoknak is három csapatemberük van ott a legjobb 36-ban.

A B jelű csoportosulás befutója után nem kellett keseregnünk, Kasza a 15., míg az egyéni induló Németh a 17. helyen végzett és továbbjutott, csak hogy a nap végén ne legyen túl keserű a szánk íze. A hölgyek fináléját szombaton rendezik meg az Oláh Gábor utcai sportcentrumban (8 óra: vívás, 12 óra: úszás, 14.30: lovaglás, 17.10: kombinált versenyszám, 18 óra: eredményhirdetés), a férfiak vasárnapi döntője után hétfőn és kedden váltóversenyre kerül sor.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
3 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
3 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
4 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
4 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
4 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
4 órája