Evezés: vasárnap évadnyitó „fapados Oxford-Cambridge” futammal

MTI MTIMTI MTI
2010.04.23. 10:38
Címkék
A Danubius Nemzeti Hajósegylet, a Magyar és a Budapesti Evezős Szövetség, illetve a Budapesti Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség immár 20. alkalommal rendezi meg évadnyitóját, a gróf Széchenyi István-emlékversenyt és sportnapot vasárnap a Margitszigeten.

A DNHE klubháza és a Wesselényi csónakház körüli területen 9.30 órakor kezdődő programsorozat keretében több versenyszámot is végigizgulhatnak az érdeklődők.

Az egyik leglátványosabbnak a „Fapados Oxford-Cambridge" ígérkezik, ennek keretében cégek csapatai mérik össze tudásukat a Dunán. A számot a XVIII. századi angol királyi tízevezősök mintájára készült hajókban rendezik, a táv 500 méter lesz.

Ezen kívül lesz még férfi nyolcas, női négypárevezős, serdülő vegyes kormányos négypárevezős, családi túra kettes és egyetemi fixüléses tízevezős futam is. Az érdeklődök emellett ergométeren és kispályás fociban is összemérhetik erejüket.

Az évadnyitó tradicionálisan az I. világháborúban elesett egykori evezősök emlékkövének megkoszorúzásával veszi kezdetét.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
22 perce

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
27 perce

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
30 perce

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
30 perce

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
34 perce

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
1 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
1 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
1 órája