Cselgáncs Eb: Mészáros Anett bejutott az elődöntőbe

MTI MTIMTI MTI
2010.04.23. 12:03
Címkék
A világbajnoki ezüstérmes Mészáros Anett bejutott az elődöntőbe a bécsi cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

A 70 kg egyik favoritja második mérkőzésén Linda Bolderrel találkozott, akit legyőzött eddigi két meccsükön.

A harmadik felvonás is ígéretesen indult, a hollandot kétszer is intették passzivitásért, ám ezután beleerősített, ennek nyomán pedig kilenc másodperccel a vége előtt a jukóval vezető magyart is figyelmeztették.

Jöhetett az aranypontig tartó hosszabbítás, ebben szintén nem akadt értékelhető mozzanat, így bírói döntéssel fejeződött be a meccs.

A három döntnökből egy Boldert, míg kettő Mészárost látta jobbnak, így utóbbi jutott a négy közé, ahol a francia Mylene Chollet vár rá. Kettejük különpárharca 1–1-re áll.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
16 perce

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
21 perce

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
24 perce

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
24 perce

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
28 perce

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
54 perce

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
58 perce

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
1 órája