Kajak-kenu: melegvízi edzőtáborokban a kajak-kenusok

MTI MTIMTI MTI
2010.02.24. 13:08
Címkék
A jól sikerült téli alapozás után a következő hetekben négy helyszínen már melegvízi edzőtáborokban készülnek az idény versenyeire a magyar kajak-kenu válogatott tagjai.

A szövetség szerdai sajtótájékoztatóján Storcz Botond kapitány hangsúlyozta: az olimpiai program módosítása, a 200 m-es számok megjelenése mindenkit kihívás elé állít, s ehhez megpróbálnak a lehető legjobban alkalmazkodni. Az első lépést a külföldi gyakorlások jelenthetik majd. A szakember elmondta: egy csoport már Sevillában készül, a többiek hamarosan csatlakoznak, míg Csipes Ferenc tanítványai – köztük a kajakos Kovács Katalin – a törökországi Antalyában, Janics Natasa az edzőjével, valamint az U23-as válogatott tagjaival Bulgáriában, Vajda Attila és társai pedig Horvátországban fogják gyűjteni a kilométereket.

Magyarország az idén két nemzetközi sportági versenynek, a májusi, szegedi síkvízi világkupának és az augusztusi, budapesti sárkányhajó-világbajnokságnak ad otthont, s – ahogy Schmidt Gábor, a szövetség főtitkára elárulta – a nemzetközi szövetség (ICF) áprilisi, budapesti végrehajtó bizottsági ülésén az is eldől, hogy hazánk megrendezheti-e 2012-ben a maratoni-vb-t (Győr), míg 2013-ban a felnőtt síkvízi vb-t (Szeged).

A sajtótájékoztató keretében díjazták az elmúlt év legjobbjait is: a síkvízi kategóriában a felnőtteknél Kovács, Kucsera Gábor és Vajda, valamint az edzőknél Csipes, utánpótlásszinten pedig Groholy Orsolya, Dudás Miklós, Vasbányai Henrik és a Márfi Gábor, Pál Zoltán trénerduó nyert. A maratoni szakágban Csay Renáta, illetve a visszavonulását egyaránt a közelmúltban bejelentő Jámbor Attila és Csabai Edvin kapott jutalmat. Különdíjban részesült a Kanyon Rafting csapata és Dragos Ágnes, míg az arany érdemérmet Babella Lászlónak, Hajba Antalnak és Novák Gábornak ítélte oda a szövetség.

Legfrissebb hírek

Az egész idény rámehet a silverstone-i csapat problémáira

F1
26 perce

Történelmi idényt futott a Falco Európában

Kosárlabda
38 perce

Kiss Dávid visszatér a Volánhoz, de nem vezetőedzőként

Jégkorong
1 órája

Vívás: bravúros ezüst és bronz a korosztályos vb zárásaként

Utánpótlássport
1 órája

Bíró Barnabás: A legapróbb részleteken dőlhet el az elsőség

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-képeslap: megújult a pálya Kecskeméten

Egyéb egyéni
1 órája

Népsport: Fülöp Mihály a kabátgombokkal is elbánt

Népsport
2 órája

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik