MOB: Orbán Viktor levélben kért konzultációt Schmitt Páltól

MTI MTIMTI MTI
2009.12.29. 15:01
Címkék
Levélben kért konzultációt Schmitt Páltól, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökétől Orbán Viktor, hogy áttekintsék „egy leendő sportbarát kormány” előtt álló legsürgetőbb feladatokat. A pártelnök leveléről a Fidesz tájékoztatta kedden az MTI-t.

Levelében az ellenzéki párt elnöke azt írta Schmitt Pálnak: bizonyára egyetértenek abban, hogy csak az az ország lehet erős, amely biztosítja valamennyi polgára számára az egészséges és sikeres élet lehetőségét.

„A jelenlegi magyar kormány a sportot sújtó brutális megszorításaival a sikeres és egészséges élet lehetőségét veszi el a magyar emberektől, elsősorban a magyar fiataloktól" – írta a pártelnök, aki szerint „a sportellenes kormányzás következtében nemcsak kiváló sportolóink sikeres olimpiai felkészülése lehetetlenül el, hanem a megszorítások első számú vesztese az utánpótlás-nevelés, azaz a fiatalok sportja lesz."

Hozzátette: ezzel pedig sok tíz- és százezer gyermek és fiatal sportolási lehetősége kerül veszélybe.

„A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség készen áll arra, hogy – amennyiben a választóktól felhatalmazást kap – a sportellenes kormányzást sportbarát kormányzással váltja fel" – szögezte le a Fidesz elnöke.

Orbán Viktor egyben arra kérte Schmitt Pált, hogy a MOB elnöke biztosítson számára egy olyan konzultációt, ahol számba vehetik „egy leendő sportbarát kormány előtt álló legsürgetőbb feladatokat az olimpiai felkészülés és az utánpótlás-nevelés fejlesztésének területén".

„Orbán Viktort bizonyára rosszul tájékoztatták a kormány sportpolitikájáról – közölte Szollár Domokos kedden az MTI-vel válaszul Orbán Viktor levelére. A kormányszóvivő hozzátette: – A kormány szívesen áll bármelyik párt vezetőjének rendelkezésére, hogy minden érdeklődő valós képet kaphasson a hazai sport jelenlegi helyzetéről."

A témával a Nemzeti Sport szerdai számában bővebben foglalkozunk.

Legfrissebb hírek

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
25 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
32 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
48 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
59 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik