MOB: a főtitkár szerint félrevezetők Mesterházy és Baráth kijelentései

MTI MTIMTI MTI
2009.12.03. 14:57
Címkék
Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára közölte: megdöbbenve olvasta Mesterházy Attila és Baráth Etele MSZP-s politikus szerdai bejelentését, miszerint jövőre több állami pénzhez jut a magyar sport. Szerinte ez az állítás félrevezető.

Mesterházy, az MSZP frakcióvezetője és Baráth, szocialista országgyűlési képviselő, a Magyar Kajak-Kenu-szövetség elnöke azt mondta: jövőre több állami pénzből gazdálkodhat a sport, mint az idén.

Előbbi, aki a Sportegyesületek Országos Szövetségének az elnöke is, leszögezte: sikerült elérni, hogy a jövő évi sportköltségvetés nem lesz vesztese a válságnak, egyes területeken pedig növekedés is lesz.

„Ezzel szemben a valóság az, hogy a legeredményesebb sportági szövetségek elnökei a közelmúltban – Baráth Etelével az élen – egyhangú határozattal nyílt levélben fordultak a kormányfőhöz azzal a kéréssel, hogy intézkedjen egymilliárd-háromszázmillió forint indokolatlanul elvont támogatás visszapótlásáról, miután erre az évre váratlanul negyvennyolc százalékkal csökkentették az olimpiai felkészülésre szánt forrást – fogalmazott csütörtökön a MOB honlapján Molnár. – A kért egymilliárd-háromszázmillió helyett azonban a nyilatkozat szerint csak háromszázmillió forint visszapótlásáról döntöttek. Továbbá az elmúlt napokban értesültünk a sport számára rendkívül kedvezőtlen döntésről, miszerint az olimpiára készülő sportolókat és a reményteljes fiatalokat, valamint edzőiket hallatlan mértékben sújtó újabb adótörvény következtében a Gerevich Sportközalapitvány forrását több, mint kétszázmillió forinttal csökkentik. Ilyen mértékű elvonások az ország egyébként nehéz gazdasági állapotában is elfogadhatatlanok. Egyértelműen azt jelentik, hogy a jelenlegi magyar kormány számára érdektelen a magyar sport helyzete, az ország lakosai nyolcvankilenc százalékának örömet hozó olimpiai sikerek.”

Legfrissebb hírek

Belák János: Négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe

Egyéb egyéni
33 perce

Játékossors: a korábbi válogatott támadó Ausztriában súlyos sérülést szenvedett

Légiósok
1 órája

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
1 órája

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
8 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
8 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
8 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik