Súlyemelő-vb: Magát Krisztina egyéni csúcsokkal 11. a B-csoportban

MTI MTIMTI MTI
2009.11.28. 09:45
Címkék
Magát Krisztina egyéni csúcsokkal rukkolt ki, de így is csak a 11. lett a +75 kilogrammos kategória szombat délben pódiumra szólított B-csoportjában a 77. férfi és 20. női súlyemelő-világbajnokság utolsó előtti napján, Gojangban.

Végső helyezési száma ennél is alacsonyabban lesz a magyar emelőnek, mivel a súlycsoport tízfős A-csoportjának küzdelmeit csak szombat este bonyolítják le a Budapesthez képest nyolc órával előrébb járó dél-koreai városban. Az egymilliós település szupermodern kiállítási csarnokában, a KINTEX-ben a BKV Előre tehetsége igyekezett lépést tartani a tudásban, erőben és technikában valamivel jobb riválisokkal, s ez az első fogásnemben teljes mértékben sikerült is, hiszen Magát a 90 és a 95 után a személyes rekordot jelentő 97 kg-ot is kiszakította. A folytatásban már négyből négy sikeres kísérletnél tartott, a 110 kg kilökése pedig egyszersmind 207 kg-os összetett eredményt, azaz újabb egyéni rekordot jelentett a 20 esztendős magyar számára. A hátralevő két gyakorlat már nem sikerült, a 115 kiló mindkétszer kifogott rajta.

„Csalódást érzek a rontások miatt. Amennyire örültem a szakításcsúcsomnak, annyira elkeserít, hogy a 115-tel ezúttal képtelen voltam elbánni, így lökésben elmaradtam a legjobbamtól – mondta felettébb önkritikusan Magát az MTI-nek. – Sok maradt bennem, s elsősorban technikailag kell rengeteget javulnom, ha el akarom érni a céljaimat, vagyis hogy kijussak az olimpiára, Eb-n és vébén pedig az első hat között végezzek.”

„Élete első felnőtt-világbajnokságán indult Kriszti, nincs oka pironkodásra, sőt az egyéni csúcsaiért egyenesen dicséret illeti őt – fejtegette Pátrovics Géza szövetségi kapitány. – Szerintem is technikában szükséges még fejlődnie, az erejével nincs baj, amellett fejben is rendben kell lennie, hogy sikerüljön, amit elterveztünk. Például az edzőtáborban már 120 kilót is kilökött, de fog ez majd menni idővel, kellő versenyrutin mellett.”

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
6 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
6 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
6 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
6 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
6 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
6 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik