Az olimpiai bajnok Lung Csing-csüan az első győztes

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2009.11.20. 14:46
null
Kínáé az első aranyérem a dél-koreai világbajnokságon (Fotó: Reuters)
Címkék
A dél-koreai Gojangban zajló világbajnokság első aranyérmese – mondani sem kell – kínai versenyző lett: a férfi 56 kilósok között Lung Csing-csüan 292 kilóval diadalmaskodott.

Alaposan kicserélődött az 56 kilós férfi súlyemelők mezőnye a közelmúlthoz képest. A legutóbbi, 2007-es világbajnokság 29-es mezőnyéből mindössze három versenyzőt találtunk a listán, és nagyítóval kerestük a pekingi olimpián részt vevőket is – végül négyre bukkantunk.

Köztük az olimpiai aranyérmes kínai Lung Csing-csüanra, aki ezúttal sem adta alább, noha szakításban honfitársa, Vu Csing-piao egy kilóval még előbbre járt nála. Lökésben azonban egyértelműen Lung bizonyult jobbnak, akinek a nyári játékok volt az első nemzetközi viadala. Mind utólag kiderült, a 19 esztendős emelő ezúttal már az első lökésgyakorlatával révbe ért összetettben, miután kényszerpályára állított honfitársa elhibázta a második és harmadik kísérletét. Megpróbálkozott a 169 kilós világrekorddal is (a török Halil Mutlu tartja 168-cal), de kifogott rajta a vastömeg.

Az indulók között két valóban ismert versenyzőt fedezhettünk fel: a kubai Sergio Álvarezt (1997-ben junior-világbajnoki címet szerzett, 2006-ban pedig vb-ezüstérmet akasztottak a nyakába Santo Domingóban), valamint a tajvani Jang Csin-jit (2002-ben a második helyen végzett a varsói vb-n) – mindketten ott voltak már a sydneyi olimpiánis. Ezúttal Álvareznek a harmadik, Jangnak a hetedik hely jutott.

 GOJANG, VILÁGBAJNOKSÁG
56 kg. Férfiak. Világbajnok: Lung Csing-csüan (Kína) 292 (130, 162),  2. Vu Csing-piao (Kína) 286 (131, 155), 3. Sergio Álvarez (Kuba) 274 (120, 154). Szakítás. Vb: Vu 131, 2. Lung 130, 3. Kalil el-Maui (Tunézia) 125. Lökés. Vb: Lung 162,  2. Vu 155, 3. Álvarez 154

 

Legfrissebb hírek

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
1 perce

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
5 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
7 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
7 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
7 órája
Ezek is érdekelhetik