Vívó-vb: Nagy Orsolya bejutott az elődöntőbe

MTI MTIMTI MTI
2009.10.03. 11:33
Címkék
A kardozó Nagy Orsolya bejutott az elődöntőbe, ezzel már biztos érmes a törökországi vívó-világbajnokság szombati versenynapján.

Nagy a 16 között folytatta magabiztos vívását, a világranglista 5. helyezettje, Ilaria Bianco ellen hátrányból fordítva győzött két tussal. A felénél még az olasznál volt az előny 8:6-tal, az egyperces szünet után azonban a magyar kardozó több egylámpás találattal jelentősen javított a helyzetén, olyannyira, hogy percek alatt 14:10-re elhúzott. A vége izgalmasan alakult, Bianco 13-ig felzárkózott, de akkor megint jött egy tiszta magyar tus, ezzel Nagy máris a legjobb nyolc között volt.

A negyeddöntőben a ranglistán harmadik orosz Szofija Velikaja várt rá, az elején túlságosan is „türelmesen", Nagy ugyanis 8:1-re meglépett. A pihenőt követően az orosz váltott, új akciókkal próbálkozott, ennek eredményeként 10:7-re felzárkózott. Aztán Nagy megint egylámpás találatokat ért el, s hamarosan már 15:9 állt az eredményjelzőn.

A kétszeres Eb-bronzérmes magyar a döntőbe jutásért az esti programban, magyar idő szerint 16.45-től Olga Harlannal csap össze. Az ukrán kardozó tavaly csapatban olimpiai bajnok volt, a Nagy által a 32 között búcsúztatott Olga Zsovnirral együtt.

Benkó Réka két szép győzelem után éppen Harlannal szemben bukott el a 16 között.   
Legfrissebb hírek

NBA: sorozatban kilencedszer nyert a 18 pontos hátrányból felálló Denver

Amerikai sportok
49 perce

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
51 perce

Oda és vissza – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
54 perce

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
1 órája

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
8 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
8 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik